Brutálisan rettegek a veszettségtől mit tegyek?

"de persze őket bántani nem szabad, mert ha csak rosszul néz rájuk az ember már ott terem 100db állatvédő akik lecsukatnának érte 100 évre"

Te nem csak a veszettségtől félsz. Te nagyon komoly mértékben paranoiás vagy, sőt, már talán kezdesz is elszakadni a valóságtól.

SÜRGŐSEN keress fel egy megbízható pszichiátert, magánrendelésen, mert nagyon komoly orvosi segítségre van szükséged.

Orvosnak készülök, ezért úgy mondom, hogy nem olyan könnyű ám elkapni a veszettséget. A vírus gazda nélkül nem életképes, ezért szinte kizárólag csak harapással vagy marással lehet megfertőződni. Amúgy a vírust tartalmazó váladék (pl. veszett kutya nyála) nem okoz gondot akkor sem, ha véletlenül a bőrödhöz ér (kivéve, ha nincsenek rajta sérülések) mivel a testeden egy védőréteget képez a bőröd.

Szerintem ez hipochondria esetleg OCD lesz, szorongásoldót nem szedtél még eddig?

Ó, nekem volt ilyen. Nagyon durván. Gyerekkoromban iszonyúan érdekeltek a betegségek (főleg a járványosak, lepra, kolera, tífusz, pestis, stb.) és akkor olvastam a veszettségről is.

Konkrétan volt olyan, hogy egy kutya megnyalt és a gazdájával volt és meg sem sértette a bőröm, mégis volt pokoli két hónapom...

Ha ESETLEG megharap, megmar egy veszett állat, akkor van oltás(sorozat) rá.

De nálad "csak" a szorongás keres utat és hol itt, hol ott üti fel a fejét. Menj pszichológushoz vagy pszichiáterhez.

És NE szedj szorongásoldót, mert baromira rá lehet kattanni. Sokkal jobb lenne beszélgetős terápia és/vagy antidepresszáns.

Jobbulást!

Kedves kérdező!

Még májusban válaszoltam itt egy hasonló bejegyzésre. Ide is áthozom, mert remélhetőleg hasznodra válhat, ugyanis sorstársak vagyunk. Tehát:

"Magam is szorongok számos vélt betegség miatt, melyek közül a veszettség rettenete magasan kiemelkedik. Mindezt énnálam múlt év szeptemberében egy denevérrel való találkozás "robbantotta be". Este, biciklizés közben a fejemnek ütközött a jószág, és habár látható/érezhető sérülést nem okozott, lelkileg így is durván tönkretett hosszú időre, mert a szemeimhez azért csak hozzáért.

Pár nap tépelődést követően igényeltem a posztexpozíciós oltássorozatot, de visszautasítottak, nem látták indokoltnak a beadását.

Határeset volt ez, nyilván számítottam is rá: ha pl. az Egyesült Államokban ér ilyesmi engem, ma már bizonyára oltott volnék, ott ugyanis a denevér a veszettségnek az egyik fő rezervoárja, Európában viszont ez nem így van. Az öreg kontinens denevérei másféle lyssavírusok potenciális hordozói, amik - noha szintén képesek megbetegíteni állatot/embert - viszonylag nehezen (és "zsákutcásan") jutnak át további emlősfajokba.

Hideg fejjel végiggondolván a történteket, persze én is túlzásnak tartanék egy ilyen volumenű reakciót, ám abban a lelkiállapotban konkrétan halálfélelmem volt, pánikrohamok gyötörtek. Az őszi időszakot rendesen elintézte nekem ez a szerencsétlen találkozás.

Azóta már sokkal jobb a helyzet, bár még most is szorongok, illetve számos óvintézkedést beépítettem a mindennapokba. Ezek egy külső szemlélőnek nevetségesnek tűnhetnek, de számomra kellően fontosak, mert így kb. kordában tudom tartani ezt a masszív, permanens félelemérzetet.

És akkor a mondandóm lényege: annyi haszna volt a sztorinak, hogy hatására igencsak elmélyedtem a témában; a megszerzett ismeretanyag szintén segítette/segíti oldani a szorongást. Éppen ezért felajánlom, hogy szívesen válaszolok bármilyen kérdésre ebben - akár neked, akár másnak, ki érdeklődik."