Mit tegyek? Hogyan lépjek ki ebből a lelki roncs személyiségemből, világlátásból? 22/F

Szóval Budapesten dolgozom hétköznap, hétvégére mindig hazajárok vidékre.

Irodában dolgozom már 2 éve, de kezdek belefásulni, beleunni, már kezdek betelni a sok pörgéssel, valamint mostanában elég sok stressz is ért.

Mindig hazajárok. Szüleimmel és 2 öcsémmel élek itt egy nagy kertes házban.

Sok a ház körüli munka, ráadásul mi tartjuk rendben nagymamám portáját is és e mellett még van egy kis földünk, amit művelünk.

Azonban ez idő tájt Apámmal mintha egyre nehezebb lenne az együtt élés. Próbálok neki segíteni amiben lehet, de ha véletlenül már változtatok a hangsúlyomon, akkor már kifakad és én vagyok a hasztalan, hálátlan bunkó.

Régebben (mostanában ritkán) sokat veszekedtek Anyámmal.

Szeptemberben nagyobbik öcsém egyetemre fog járni, szintén csak hétvégén fog hazajárni. Legkisebb öcsém pedig lassan érettségizik, sokat kell majd tanulnia.

Apám jóformán egyedül fog foglalkozni 3 portával, plusz még jár dolgozni is. Nem fogja bírni szerintem.

Szívesen segítek neki, szeretek is foglalkozni a földekkel, de ha továbbra is így, ilyen hangulatingadozásos viselkedés lesz rajta úrrá, nagyon nehéz lesz.

Szeretem a szüleim, a testvéreim, de tudom, hogy Apám kikészült az elmúlt 10 évben lelkileg és mentálisan. Próbálok együttérző lenni vele, de az a baj, hogy én is könnyen elvesztem a fejem.

Most rengeteg minden jár a fejemben.

Én is érzem magamon, hogy nem vagyok normális, kilógok a sorból.

Ritkán, esténként öngyilkosságon gondolkodok. Pedig semmi okom nem lenne rá, de nehéz, feszültséggel teli az itthoni lét.

Budapesten szállón élek, konkrétan egy egérlyukban. Jelenlegi megtakarításom nem elegendő ahhoz, lakást vagy házat vásároljak, bérelni nem szeretnék.

Visszatérve Apámra. Ha otthon rendet rakok, felseprek vagy akármi, Apám összejárkálja a kinti cipővel, rászólok, hogy vegye le, akkor neki áll feljebb, hogy úgy is minden nap lehetne takarítani.

Ha szólok neki, hogy használjon tányért a szendvicshez és ne morzsáljon a szőnyegre, akkor fogja és asztalhoz dobja a szendvicset, rágyújt a cigire és kimegy. Persze én vagyok a hibás és a bunkó.

Én lehet már nem bírom.

Két tűz között vagyok:

Szeretnék otthon lenni, minden nap hazajárni munkából, foglalkozni a kerttel és a földdel.

Azonban nem szeretnék minden egyes nap így élni, mint ahogy fentebb leírtam, mert félek, hogy a végén még megbolondulok. Sőt, lehet már az vagyok.

Nem mellesleg barátaim nincsenek, különösebb hobbijaim nincsenek az olvasáson és motorozáson kívül, amit nem igazán lehet társaságban csinálni. Egész gyermekkoromat egy burokban töltöttem, a szüleim féltettek minden újtól. Emiatt zárkózott, csendes, alamuszi gyerek voltam, ami nagyon megnehezítette a barát keresést.

Vélhetően ez is hozzátesz a jelenlegi helyzetemhez.

A munkámat tekintve sokkal jobban végeznék nyugodtabb munkát, ami közel van a lakóhelyemhez.

Szívem szerint otthagynám Budapestet, de nehéz a döntés, mivel külön költözni még nem tudok.