Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Személyiségzavaros lehet a...

Személyiségzavaros lehet a barátom?

Figyelt kérdés
Új kapcsolat, kb fél éves előzetes ismerettség és másfél hónapos csodálatos, mesébe illő kapcsolat után teljesen átkattant. Először csak elkezdett nagyon durva hangnemben beszélni velem, majd belehergelte magát egy hosszan (kb 1 hétig) tartó, teljesen irracionális vádaskodási rohamba, melynek során 1-1, nekem véletlenszerűnek tűnő témát felkapott és napokig, lemezjátszó szerűen ismételgette ezeket sziszegő, acsarkodó hangnemben, olyan dolgokat a fejemhez vágva, amiket én állítólagosan mondtam, és amelyekkel őt 1)halálosan megsértettem, vagy 2) ami miatt én őt biztosan el fogom hagyni. Ez utóbbit pontosan le is vezette, hogy hogyan fog megtörténni, melynek során a valóságtól teljesen elrugaszkodott forgatókönyveket vázolt, majd ezek végkifejletén pulzált, közben engem addig elképzelhetetlen módon alázott és sértegetett, szavakat adott a számba, amelyek nem hangzottak el, aztán az el nem hangzott, vagy nem így elhangzott szavakkal veszekedett. Ha megpróbáltam ebből kizökkenteni és elmagyarázni neki, hogy egyrészt félreérti és túlreagálja, másrészt az elhagyás akkor sem fog bekövetkezni, ha valami úton-módon az adott eseménysorozat bekövetkezik, akkor kb nem fogott fel az egészből semmit, csak hajtogatta tovább a valószerűtlen, rögeszmés borzalmait, sőt, a mondandómból is csak azokat a kötőszavakat hallotta meg, ami az ő elméleteit igazolta. Amint egy téma lekerült a terítékről, egyből előkapott egy másikat, és utána azt nyomatta 2-3 napon keresztül, teljesen kommunikációképtelenné válva a végére. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor számomra alig ismert, vagy teljesen idegen emberekkel is elkezdte ezeket a retteneteket megosztani, természetesen mind neki adott igazat az elmondása szerint, és szó szerint elkezdte idézgetni, ki milyen szemét rohadék nőnek hordott el, tehát midnen igaz amit ő fantáziál. Ez utóbbitól engem konkrétan a plafonig bszott az ideg és szakítottam vele, amin teljesen megdöbbent, mert ahogy utóbb elmondta, nem gondolta volna, hogy ilyen mondat el fogja tudni hagyni a számat (addig én is teljesen elképzelhetetlennek tartottam ezt, az első másfél hónap alapján). Akkor visszavett az alázásból, és hosszú, megbánós üzeneteket írt, belátva, hogy nagyon elborult az agya, a viselkedését pedig azzal magyarázta, hogy nagyon nagy volt a tét(nagyon szeret és elveszíthet stb). Volt arra is példa, ami ugyan nem a szemem láttára történt, de később összeraktam, hogy egy kezén lévő vérző seb nagy valószínűséggel egy ököllel falbavágásból ered, illetve volt olyan is, hogy a szemem láttára kapott dühröhamot, amikor tört-zúzott, bútorokat, elektromos berendezéseket tönkretéve, eltörve stb. (engem fizikailag sosem bántott, tudtommal eddig mást sem, hozzáteszem tudtommal, de most a kérdésem amúgy sem arra vonatkozik, hogy hogy szálljak ki egy bántalmazó kapcsolatból (ezt ugye már megtettem). Általános, hogy napi szinten kezd el olyan dolgokra gyanakodni és elhidegülést érzékelni rajtam, amik mögött semmi nincs, és nekem fel sem tűnik, pl egy szerinte megváltozott arckifejezés, vagy tegnap jobban örültem amikor felhívott, mint ma (ilyenkor mindig jön a kérdés, hogy történt valami? baj van? közben SEMMI baj nincs, teljesen alapállapotban vagyok) Ilyenkor nem megy át alázásba és dührohamba, hanem inkább parázni kezd, (bajom van vele, vagy megváltoztak az érzéseim, el fogom hagyni stb), vagy csak simán magába omlik. Tudja, hogy van baj vele és rosszul van bekötve nála pár dolog, illetve súlyos gyerekkori traumákkal kűzd, emiatt már fordult szakemberhez is, jelenleg viszont nem jár csak ilyen coach-szerűségekhez, oda sem rendszeresen. Hogy kapott-e valamilyen diagnózist, azt nem tudom, nem mondja el, a személyiségzavart viszont tagadja, mondván hogy ő nem elmebeteg, és én nem is szeretném ezt a vonalat erősíteni nála, viszont nagyon erős a gyanúm, hogy ebbe az irányba kellene inkább tapogatózni. Nagyon nagy igénye van arra, hogy rendbejöjjön, de elsősorban a szüleivel való kapcsolat rendezésére akar csak koncentrálni, ami elég zűrös, mivel ugye bántalmazták. Az elmondása és a megítélésem alapján a gyerekkori traumája nagyon durvának mondható. (kínzás szintű lelkiterror, fizikai bántalmazással egybekötve. a lelki terror felnőtt korára is kiterjedt, mert a szülőkkel számomra érthetetlen módon továbbra is szoros kapcsolatot tart fenn. Szerinte ha azt rendbe hozza magában, akkor minden más is magától helyrejön.

2022. júl. 20. 12:15
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát neked senkit. Neki pszichiátert. De azt azért ne gondold, hogy ha ezt közlöd vele, már szalad is. Nem értem, mért kéne neked bárkihez fordulnod! Nem te vagy a személyiségzavaros!
2022. aug. 5. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim válasza:
100%
Fuss, menekülj, ne válaszolj az üzenetire, bántani fog, de mindenképpen megpróbálta.
2022. nov. 18. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
75%
Max. annyit tegyél, hogy mielőtt elmondod neki, lehetőleg már biztonságos távolból, hogy a saját érdekében menjen el pszichiátriára, és jelezd, hogy határozottan ezért szakítasz vele, mert úgy érzed, hogy bármikor téged is bánthat. Esetleg küldj neki róla szóló cikkeket.
2022. nov. 18. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
34%
Nem fogja belátni. Erről szól az egész személyiségzavar. Önmagára vak. Amikor "belátta" akkor sem úgy mint egy normális ember. Azért "látta be" hogy manipuláljon. És ez sikerült is mert meg mindig meg akarod menteni. Nem fog sikerülni, jobbat mondok, pszichiáter sem tudja megmenteni. Aki ennyire súlyos eset, az menthetetlen. Pszichiáter annyit tud tenni évek (!) alatt, hogy valamennyire ráébressze hogy a környezetében élőket ne tegye ennyire tönkre. Csak kevésbé. De valszeg ez se fog sikerülni. A barátod zárt osztályra való, úgy lehetne megmenteni tőle a világot. Mert ő menthetetlen.
2022. nov. 18. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!