Már nem látok ki a gödörből amiben vagyok. Örülnék ha írnátok pár megoldási stratégiát, hátha kívülről van, csak én nem látom?

Hasonló helyzetben voltam, és még vagyok is. Első körben maximálisan egészséges életmódra váltottam. Leszoktam a cigiről, alkoholt nem iszok, semmi gyorskaja, cukros üdítő, stb, szóval egészséges táplálkozás. Minden nap sétálok pár kilométert. Esőben, fájós lábbal is. Ez egyrészt megtartja az állóképességet, másrészt elmélkedek közben.

Lelki értelemben jót tesz ha néha vmi teljesen mást csinálsz, mint amúgy mindig. El lehet kezdeni új hobbit, másik sportot, vagy kicsit kimozdulni.

Továbbá el kell fogadni, hogy öregszünk, és már nem leszünk olyanok, mint 18 éves korunkban. Pláne súlyos betegségek, hosszú lábadozások után. Át kell értékelni a dolgokat sajnos. Hogy élsportolók már nem leszünk. De más dolgok is vannak az életben, azokat kell megtalálni.

Bónusz tipp: próbálj meg kevesebbet szomorkodni a múlton, és aggódni a jövőn. Helyett örülni a pillanatnak, egy finom ételnek, jó könyvnek, vagy ha épp nem fáj semmid.

Nekem sem jött egyből a hit, hanem inkább úgy mint amikor a madár repülni tanul. Verdestem a szrányaimmal, aztán egyszercsak arra eszméltem hogy repülök :)

De persze azóta voltak mélypontok, jelen pillanatban szinte újra meg kell tanulnom a dolgokat (megerőszakoltak és az ezutáni kálváriát járom...)

sokat segítene a közösség, de sajnos felbomlott, mikor áthelyezték a papot vidékre. Szóval szinte újrakezdő vagyok. Viszont... soha nem fordítottam hátat Istennek, még akkor sem, amikor hosszú hónapokig nem találtam.

Böjte Csaba könyveit szoktam olvasni, meg Tomka ferenc: találkozás a kereszténységgel-t.

Köszönöm.

Nekem is nehéz volt megtalálni azt a közösséget, ahol otthon éreztem magam. És mire felbomlott, már nem is bántam, hogy felbomlott. De amíg tag voltam, addig sokat adott :) Szóval elméletben keresem az új helyem. Én a Nagymarosi miséket szoktm hallgatni, meg néha beülök imádkozni az üres templomba.