Miért utálom magamat egyre jobban?

Lehet kicsit hosszú lesz, meg nem is kell orvosi diagnózis, de szívesen hallgatnék 1-2 véleményt ha valaki elolvassa...

19 éves lány vagyok, és kb serdülőkorom óta van 1-2 dologgal bajom önmagamban, ami nyilván normális, hiszen senki nem tökéletes és mindenkinek jót tesz ha tudja hol kell fejlődnie. Én azonban ahelyett, hogy ezeket ledolgoztam volna és javítottam volna, egyre több és több dolog halmozódott fel. Mára már ott tartok, hogy minden porcikámat utálom, bár orvoshoz nem mentem vele, nagyon valószínűnek tartom hogy testdiszmorfiás zavarom van, ugyanis annak a leírása szóról szóra igaz rám. Minden testrészemen változtatnék, mindenben látok kivetni valót, de legjobban az orromat utálom ami azért szívás, mert még eltakarni se tudom. Az utcán ha valaki csak véletlen rám néz oldalról, rögtön arra gondolok bár ne látná az orromat, szó szerint szégyenérzetem van. (Ilyen orrom van egyébként: [link] ) A másik elég súlyos dolog hogy nem tudok smink nélkül utcára lépni annyira utálom az arcbőröm és a sminktelen arcom kinézetét (szintén jó okom van rá, elég sok pattanás utáni piros heg van rajta), szóval alapozó, korrektor, szemöldök rajzolás, szemceruza és szempillaspirál az alap, télen-nyáron, akárhova megyek. De ezek csak a külsőségek, és csak a két legrosszabb, (nem fogom külön felsorolni az összes többit mert soha nem érne véget ez a szöveg) a belső tulajdonságaimmal se jobb a helyzet. Lassan el is felejtem hogy vannak jó tulajdonságaim, csak a rosszakra tudok koncentrálni. Egyébként szerencsére egész jó a színészi tehetségem, a külvilág felé magabiztos, aranyos, kedves embert mutatok, de igazából érzem hogy mélyen belül nem ilyen vagyok, és amikor egyedül vagyok ahol nem játszom meg magam szinte összeomlok. Emellé pedig meggyőződésem, hogy semmiben sem vagyok jó. Hobbim sincs igazán, mert mindent abbahagytam arra hivatkozva, hogy szerintem nem vagyok benne jó és nem fejlődök, akkor meg minek strapáljam magam. (Ilyen volt a rajzolás, lovaglás, képregénykészítés, novella/fanfiction/versírás, videószerkesztés, képszerkesztés, fotózás. Egyedül amit most is csinálok az a dalszövegfordítás, de abban se érzem magam jónak, viszont annyira szeretem hogy még nem hagytam abba az évek során.) Ezek a dolgok így összességében annyira frusztrálnak, hogy néha ha kicsit elgondolkozok önmagamon elkap a sírhatnék, hogy az vagyok aki. Ezek miatt egészséges életmódot se tudok élni, mert azt érzem nekem úgyis mindegy, megeszek/iszok mindent amit megkívánok, cigizek, nem sportolok.

Egyébként barátaim vannak, bár nem sok, de ők közeliek és igazak, soha nem bántottak sehol sem se a külsőm se a belsőm miatt, nem közösítettek ki, iskolai piszkálás sem ért. Mindig mindenki támogat és biztat a környezetemben, hisz bennem ha megmérettetésről van szó, dicsérik a külsőmet, kedvelnek. (Persze itt is mindig ott van az a hátsó gondolat tényleg így van-e, vagy csak nem akarnak megbántani és ezért mondják.) Párkapcsolatom viszont nincs, nem is volt soha komolyabb, sőt az utóbbi 5 évben még egy randin vagy ilyesmin se voltam, ez is annak köszönhetően, hogy nem hiszek abban, hogy bárki is képes lenne belém szeretni, ezért nem is próbálkozom.

Ezért nem tudom mit lehet ezen a ponton tenni, amikor mindenki mellettem van aki számít, senki nem dönti romba az önértékelésem, csak önmagam, és egyszerűen mégis csak pont magamra tudok hallgatni.

Az élet felé egyébként pozitívan állok, mindenben meglátom a jót, próbálom magam jól érezni, és vannak céljaim is, és úgy érzem minden tök jó lenne, ha nem húznám le magamat ennyire.