Tudom, hogy nem tehettem mást, de mégis fáj a tudat, hogy el kellett őt engednem, de vele mi lesz pár év múlva?

A volt páromnak súlyos személyiségzavara volt (rejtett nárcisztikus) és 3 évnél tovább nem bírtam elviselni az állandó fázisokat, (szerelembomba-leertékelés-eldobás-visszaporszívózás) és az ok nélküli átfordulásokat (amikor minden előjel nélkül bizonytalan ideig nem szólt hozzám, és helyettem a külvilagból bárhonnét beszerezte a dícséretet, az ajnározást) a sok csendel verést, az érzelmeim visszautasítását, a szexhez való változó viszonyulását, és sorolhatnám. Trauma kötésben voltam sokáig, és mikor egyenesen közöltem hogy nekem is vannak igényeim, nem vagyok a rabszolgája, akkor iszonyat elfordult tőlem. Próbáltam megbeszélni vele, de teljesen elzárkózott. Én ebbe kikészültem, és szakítottam. Tudom hogy fogynak körülötte az emberek a viselkedése miatt, tudom hogy beteg és szeretem is, még most is, de a saját érdekemben magára kelett hagynom. Látszólag fel sem figja, vagy nem érdekli, de én látom hogy mindenkit el fog veszíteni maga körül, és ezt érzékeli ő is, de semmit nem tesz ellene, kedve szerint bánik az emberekkel. Tudom hogy a saját érdekemben jó döntést hoztam, de szerintetek mi lesz majd x év múlva vele? Mert igenis attól függetlenül, hogy szetmentünk, érdekel a sorsa.