Hogy segít egy pszichológus?

Az igazán egyénfüggő és későbbi sorsalakulásfüggő, hogy vissza lehet-e esni. Sikeres, hatékony terápia esetén nem, mert addigra átalakul a gondolkodásmódod. Erre leginkább a sématerápiát gondolnám alkalmasnak, az emberben mindenféle hamis sémák élnek a saját értéktelenségéről, és a pszichológus jól irányzott kérdésekkel rá tud ébreszteni arra, hogy ezek a hiedelmek valójában nem megalapozottak, csak feltételezed őket, de nem tények. Például egy rendezvényen feltételezed, hogy mindenki téged bámul, dehát mért pont téged bámulna, miközben van ott még 80 másik ember, sokan közülük nálad csúnyábbak is. Vagy például mondjuk feltételezed, hogy ha elesnél, senki nem segítene fel, de erre nincs tapasztalatod, csak egy elképzelésed, aminek semmi köze a valósághoz.

Az önbizalomhiány okát is kideríti a terápia, gyerekkorból ered, a szüleid sosem voltak veled maradéktalanul elégedettek, mindig többet vártak el, nem erősítettek dicséretekkel. A terapeuta kihozza belőled az értékeidet, amik vannak, csak nem szoktad és nem mered kimondani őket.

Az 1-es jol leirta.

Kozel 3 evet jartam pszichologushoz, kb 2,5 ev volt onismeret. Mielott ezt elkezdtuk, egy mergezo kapcsolatbol valo kilepeshez kertem segitseget. Akkoriban nagyon melyponton voltam, allandoan ketelkedtem magamban, es a mergezo kapcsolat miatt is teljesen elveszitettem a realitaserzekem.

Nehany dolog, amivel nekem rengeteget segitett (a lista nem teljes!):

- A bizonytalansagaimon atsegitett. Elso alkalommal megkerdezte, hogy miben vagyok kulonleges. Haritottam a kerdest, nem akartam, nem tudtam ra valaszolni. O nem hagyta ezt annyiban. Kimondatott velem dolgokat.

- Szokasom volt, hogy haritottam a szakmai sikereimet, es a szerencsenek tulajdonitottam. Peldaul magasabb pozicioba kerultem, es ez nekem teljesen hihetetlen volt, haritottam is: biztosan azert en kerultem ide, mert nem volt mas. A pszichologussal vegigbeszeltuk a lehetosegeket, kik is johettek volna szoba. Igy en is latom, hogy nem veletlen volt :)

- Ha valaki kritikat mondott ram, azonnal magamra vettem, elkezdtem vizsgalni magamat. Hetekig ragodtam valamin. Ma mar nem igy van. Objektivebben tudom szemlelni a dolgokat. Amikor valamilyen ketsegemet vittem a pszichologus ele, azokat mindig reszletesen megbeszeltuk. Miert erzem ugy? Mas is mondta ram azt, hogy pl hisztis / tiszteletlen vagyok? Nem? Akkor miert gondoldom, hogy most ez az egy velemeny igaz?

- Tobb teruleten jobban ertem sajat magam. Fraszt hoz ram az, amikor magamrol kell beszelnem. Igy feszult leszek, ha valaki kerdezget. Ezt tudom, es mar nem orlodok.

- A kedvencem az volt, amikor egy magazas-tegezes almombol egy hosszu beszelgetes szuletett, es megertettem, hogy mennyire nem akarok kotodni.

Sok eszrevetlen beszelgetes, elemzes es rengeteg kerdes van mogotte. Nem hirtelen valtoztam, hanem szepen lassan.

Nekem bevalt :)

Nem, nem gondoltam, azért is volt ott a "jelenleg" szavam...

Én találtam.

Pszichológus vagyok, a kettes szerintem jól leírt sok dolgot. :)

Nyilván egyénfüggő de ami szinte mindenkinél előjön nálam is az a tudatos önmegfigyelés erősítése, az értékeik és erősségeik tudatosítása, önismétlő minták feltárása és kiküszöbölése, automatikus negatív gondolatok átfordítása.

Önbizalmat a konzultációk nyilván nem adnak mert az a cselekvésből jön. Akkor lesz önbizalmad, ha sikeresen végig tudod vinni amit elterveztél. Viszont ehhez a konzultációk adnak egy alapot, hogy ne kételkedj magadban, mielőtt cselekednél, ne foszd meg magad már fejben a sikertől. A szorongás összetettebb téma hiszen genetikai okai is lehetnek de szintén gyakran erősen ered a korlátozó hiedelmekből, ha azokkal megtanulsz együtt élni és fejest ugrani a szorongásba, megtenni amit most nem mersz, már az is valószínűleg sokat csökkent rajta.