Mért színlelek folyamatosan jókedvet az emberek között?

Nagyon mélyponton vayok már régóta, amint hazaérek, sírok vagy csak fekszem, és borzasztóan rettegek mindentől, a jövőtől, attól, hogy ez nem múlik el, hogy mindig ilyen marad, hogy már semmi örömet nem fogok találni semmiben. Van, hogy csak nyüszítek a fájdalomtól.

De amint emberek között vagyok (pl. munkahely, baráti társaság), azonnal vidám leszek, nem igazán, de nem tudom nem megjátszani, szóval mindenki nagyon vicces, jófej embernek tart.

szeretnék néha segítséget kérni, de elmondani is képtelen vagyok, mi a baj, azonnal elviccelem, meg ha valaki kérdezi is, hogy mi van, és képes vagyok azt mondani, hogy hát nem vagyok túl jól, azonnal hozzáteszem, h "de semmi komoly".

nem mondom, h bőgni akarok mások előtt, de már nagyon zavar, hogy képtelen vagyok kimutatni, ha van valami gondom.

Más is van ezzel így?