Hogyan növeljem az önbizalmamat, ha olyanok vesznek körül, akiknek megadatott az, ami nekem nem?

Egy jelentéktelen, vidéki gimibe jártam, már gyerekként érdekeltek a reál tantárgyak, konkrétan a fizika, biológia és a kémia. Viszont kémiából alig vagy sohasem csináltunk kísérleteket, számolni például nem is kellett nagyon, biológiából nem néztünk csak 1x-2x preparátumokat. A tanár nagyon felszínesen adta le a tananyagot, és elég volt feleletnél az ötösért egy összefoglalót mondani. Nekem ez nem volt elég, mindig is orvos szerettem volna lenni ezért elhatároztam, hogy Budapestre jelentkezem egy emelt szintű érettségi felkészítőre. Elsőre megcsináltam a 90%os bioszt, mert élveztem, hogy mennyi minden újat tanulhattam. A kémiát idén fogom, viszont megismertem pár sorstársamat, akik fényévekkel többet tudnak nálam, emiatt az önbizalmam gyakorlatilag összeomlott. Nagyon gyors tanuló vagyok, és jók a problémamegoldó képességeim, de amikor a többségnek egyértelmű volt egy képlet, én viszont csak akkor hallottam róla először, akkor elszégyelltem magam. Felemészt az az érzés, hogy mennyire kibontakozhattam volna, ha én is egy jó, erős gimiben tanultam volna. Az én volt gimis osztálytársaim között én voltam a feketebárány, mindig kinevettek, csúfoltak, mert a könyveket bújtam. Olyan érzésem van, mintha megfosztottak volna valamitől, ami már pótolhatatlan. Igaz, hogy nagyon jól megírtam az emelt bioszt, de soha nem boncoltam, soha nem mondott a tanár érdekességeket, nem voltunk üvegházban, csak egy összefirkált tankönyvből kellett tanulni, és úgy érzem, hogy emiatt kevesebb vagyok. A felkészítő kémiatanárom azt mondta, hogy próbalgassam a versenyszintű kémiafeladatokat, mert azt látja, hogy megy nekem. De hiába írok meg szintén egy jó eredményű kémiát, ha nagyjából az egész gyerekkoromból kimaradt? Nem akarom magamból az okosat tenni, de elég rosszul érzem magam amiatt, hogy nem voltak lehetőségeim. Hogyha egy rendes gimibe jártam volna, akkor mostanra már lehet valami érdekeset kotyvasztanék egy laborban.

A szüleim nem nagyon buzdítottak a tanulásra, sőt anyám szerint túl okoskodó voltam, ezért mindig kinevetett, meg kozmetikus szakközépbe akart íratni. Egyszer meg is kérdezte tőlem, hogy mire jó ez a sok tanulás, okoskodás.

Lehet, hogy valakinek hisztinek tűnhet, amit írok, de annyira irigylem azokat (féltékeny is vagyok), akik nem elsőgenerációs értelmiségiek, akiknek sosem kellett szégyenkezniük, akik természetesnek vették, hogy az Apáczaiban vagy a Fazekasban tanulhatnak.

Hiába érek el néha jobb eredményeket, hiába van logikám és jó eszem, ha azok a diákok többet tapasztaltak és több lehetősegük volt.