Szerintetek sem gyógyíthatóak teljes mértékben a mentális betegségek?
Nagyon érdekesnek (és közben elszomorítónak, dühítőnek) tartom a mentális betegségeket. Nálam 18 évesen kezdődött a szorongás.
Alapból is egy gyengébb idegzetű, stresszre hajlamos típus voltam, régebben is, de gondolom ehhez hozzájöttek a világ problémái (szerintem borzasztó egy világban élünk, aki meg tudja őrizni a mentális egészségét hosszútávon egy ilyen világban, annak respect), illetve az, hogy ugye felnőttem, jobban elkezdtem átlátni a dolgokat, problémákat és ettől bepánikoltam, kapunyitási pánikom lett stb.
Ugyanis a covid idején kezdődött nálam ez az egész, nem a lezárások elején, hanem már kicsit később, 2020/2021 fordulópontján.
A családi hátterem és a gyerekkorom rendben van. Nem emlékszem semmi rosszra a gyerekkoromból, gondtalan voltam, az óvodában csak játszanom kellett és sok kis barátom volt, általánosban is jó volt a közösség, mindenki olyan kis ártatlan volt még, kamaszként kezdtem kicsit érezni, hogy más vagyok, mint a többiek, de eleinte még tök átlagosan elvoltam. A szüleim normálisak, megadtak mindent, amire szükségem volt, nem bántottak, nem erőltettek rám semmit, nem vártak el tőlem túl sokat, nem vették el az önbizalmam sem, bíztattak, megdicsértek, segítettek. Anyukámmal kifejezetten jó a kapcsolatom.
Ha van ebben az egészben genetikai tényező, akkor a nagymamámtól jöhet, ő az, aki folyton aggodalmaskodik, igaz, ő más dolgokon, mint én.
Azt érzem, ha valakinél egyszer kialakult valami, akkor lehet, hogy az javulni fog, de hogy teljesen meggyógyulna? Én is akárhányszor érzem azt, hogy enyhült a szorongásom, jobb kedvem van, jobban érzem magam, nem kell sokat várni és visszajön megint az, hogy jobban szorongok és minden bajom van. Most is ez volt.
Szóval szerintem az én esetemben a világ, amiben élünk az, ami előhozta a problémákat, okozta a szorongást, kezdődött a coviddal. Aggódom amiatt is minden nap, hogy így mi lesz velem a jövőben? Bőven előttem még az élet, a világ meg valószínűleg jobb nem lesz, csak rosszabb, hogy fogok én így élni?
válasza:Ez azért függ a jellegéltől és a súlyosságától.
Na meg, hogy mit nevezünk egyáltalán betegségnek. Az elmúlt párszáz évben divat lett mindenre rásütni a "betegség" jelzőt, ami nem átlagos, vagy megszokott.
Az, hogy egy veszélyes világjárvány közepén, ami csak idehaza 40 ezer halottat eredményezett, és ami harmadik éve keseríti meg az életünket (és aminek következtében majdnem minden családban van elhunyt, vagy megnyomorodott ember), akkor szorongni... én semmiképp nem tudnám betegségnek nevezni. Sokkal inkább nevezném egy adott élethelyzetre adott reakciónak. Hülyeségnek tartom megbélyegezni mindenkit, aki nem mindig vidám, kiegyensúlyozott, és pörgős.
Azt valóban erőlteti a mai pszichiátria, hogy a mentális betegségek egész életre szólnak. Legalábbis sok pszichiáter ezen a véleményen van. De ne felejtsük el, hogy ez a szakma fél évszázada még az agy megcsonkítását is gyógymódnak tartotta. Ezzel senkit nem akarok a pszichiátria ellen hangolni, de ez még egy erősen fejlődőben levő tudományág, és bizony vannak tévedései.
A pszichológia meg pont azt állítja, hogy a legtöbb mentális betegséget a környezeti hatások miatt szenved el az ember, és a megfelelő technikákkal a többségén úrrá lehet lenni.
Majd ha ez a blfék vírus eltűnik, és minden rendben lesz, neked meg az életed jól alakul, akkor meglátod, hogy vidám és boldog ember leszel.
Az meg, hogy az átlagnál többet aggódsz... ilyen vagy. Ez személyiség, és nem betegség.
válasza:
válasza:Saját belső munkáddal gyógyítható. Vagy legalábbis a tüneteket teljesen lecsökkenteni lehet. De azért vannak különbségek mentális betegségek között is. Pl a szorongás a leggyakoribb és a legkönnyebben kezelhető mentális probléma. Ott gyógyszerre sincs szükség. Csak egyszerűen tudatosítani kell mindenki ilyen embernek magában, hogy hülyeség negatívan jósolni előre és tényként kezelni, amíg nem tapasztalja meg az adott helyzetet. Illetve megtanulni nyugtatni magát nekik.
Tapasztalatból is írom, de tényleg azon múlik, hogy mennyit dolgozol magadban. Ugyanolyan, mint az izomépítés. Az is lassan fejlődik. Az agyunk is. Ilyen a tanulás is. Aki pl egyetemre jár/járt, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. El kell telni csomó időnek, mire az agy rászokik arra, hogy hogyan lehet nagy mennyiségű anyagot feldolgozni és megjegyezni. De ehhez is gyakorolni kell. Ez ezeknél is így működik. Nyilván betegségek súlyosságától függ, és akaraterőn, kitartáson. Már alapból, aki úgy áll egy pszichológushoz, hogy majd ő segít, az veszett ügy. Segíteni mindenki magán tud csak, mások nem. Pszichológus csak tanácsokat tud adni, amit vagy megfogad valaki, vagy nem.
Én nem vagyok súlyos eset, gyógyszert sem szedek (nem is akarok rászokni, de néha legszívesebben beszednék valamit), de azért a normális, mindennapi stressznél már többről van szó. Hiába gondolok bele sokszor, hogy nincs értelme idegeskednem egy bizonyos helyzetben, tovább folytatom.
Nem is az a legzavaróbb, hogy nyugtalan vagyok, hanem ennek a fizikai tünetei. Az, hogy nem bírok rendesen enni és emiatt kicsit több mint egy év alatt 5 kilót fogytam (meg valószínűleg annyi vitamin, tápanyag sem jut a szervezetembe így, amennyinek kéne), hogy sokszor van hányingerem, hasmenésem, kiszárad a szám, gyakrabban vagyok beteg stb. Van, amikor enyhül, de utána mindig visszajön és rosszabb lesz.
válasza:Nagyon normális valakinek tűnsz. Békés valakinek aki figyeli a dolgokat.
Amúgy ténylegesen vannak ilyen elgondolások, hogy a társadalomra adott válasz sok mentális probléma. És ezért is van az, hogy koronként vannak tipikus betegségek, amik változnak, mint a divat. Ezt nem magyarázná a genetika. Hanem az, hogy ahogy változik a világ máskép kezdi el az egyént sarokbaszorítani. Amikor volt Freud akkor a hisztéria volt a no1 a nőknél. Valósznűleg az akkor társadalmi szerepük miatt, csapdahelyzet miatt. Aztán ahogy javult a nők helyzete ez visszaszorult. És ma meg vagy depresszió, vagy adhd. vagy nem tudom mi.
válasza:Ha valakinek nagyon durva, akkor fixen mentális beteg marad orokre.
Nekem mar a személyiségem része… ovis korom óta vannak gondok, halvány fogalmam sincs hogy milyen egy normális emberi élet. Nálunk abszolút genetikai eredetű, apám, nagynéném, felmenők, unokatesok, szinte mindenki mentális beteg
Apám nem is ember, hanem egy allatt, ordítva szokott bőgni…
Én hiszek a karmaban és abban is hogy mi szenvedni születtünk erre a mocskos foldre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!