Alvászavar ellen mit lehet tenni ?
Hetek óta nem bírok aludni,érzem,hogy annyira fáradt vagyok,hogy nem bírok ülve maradni, lefekszem és még 3 óra múlva is csak forgolódok.
Reggel pedig már 4-5 körül fent vagyok.
Most például minden kérdés nélkül el tudnék aludni,de nem merek napközben mert akkor éjjel még annyit sem fogok mint egyébként.
Kezdek ebbe bele betegedni.
Egyik éjjel arra keltem,hogy kiabálok hogy ne ne.
Tegnapelőtt pedig arra hogy állok az ágy mellett.
#2
Halál fáradt vagyok most is, elmentünk városba haza kellett jönni mert már hangom sem volt olyan fáradt voltam.
És nem merek aludni.
Mert tényleg félek hogy éjjel nem bírok majd.
Nagyon keveset.
Nem bírok egyszerűen aludni pedig hulla vagyok beesek az ágyba és a szemem kipattan
Hétfőn 12 órát vezettem le hazaértem mondom jó ég végre fáradt vagyok égett a szemem az egész testem
Aha,ágyba kerültem és nézelődtem.
Átlagban 4-5 órát maximum az is úgy 1-től 6ig max
De leginkább 5 után megèbredek
És ez már egy ideje így megy
Talán 3 hete aludtam végig egyszer az éjszakát
#1
Es a gyógyszer mellett bírsz aludni ?
Nekem depressziónál szokott ilyen lenni. De szó szerint egyik napról a másikra változik, tehát hétfőn még 9 órát alszom éjszaka, kedden meg már csak 4-et vagy 5-öt.
Történt esetleg valami veled 3 héttel ezelőtt? Volt már ilyen korábban?
Igen,a munkahelyi stressz akkor tetőzött.
Akkor jöttem rá hogy én ezt nem bírom csinálni
Akkor a stressz miatt lehet.
Van valami lehetőséged munkahelyet váltani?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!