Miért ítélik el a mentális betegségeket?

Az emberek szeretnek stigmatizálni. Valamit keresni kell a másikban, ami "hiba".

Keress egy életvitel tanácsadót (pszichológus, coach), akivel el tudsz indulni egy konstruktív élet felé. Nem szégyen segítséget kérni.

Esetleg menj védett helyre dolgozni, ha nagyon nincs más…

Nekem skizotípiás rendellenességem van.

Az egész életemet végig kísérték az ebből fakadó nehézségek, de csak 28 éves koromban diagnosztizálták…

Mivel hogy romlott az állapotom.

De engem általában autistának néznek az emberek, sok az autisztikus tünet ennél… Kommunikálni nem tudok normálisan, de azért van viszonylag jó munkahelyem.

Én nem vagyok leszázalékolva, csak kapok egy kis adókedvezményt…

Nekem az fáj, hogy még soha nem volt kapcsolatom és szűz is vagyok.

Pedig nagyon sokat próbálkoztam interneten is, meg személyesen is lányoknál.

Ha bevallom a betegségemet, akkor megijednek és elutasítanak… Viszont eltitkolni, meg szemétség lenne.

Ha mondjuk az lenne a bajom, hogy hiányoznak a végtagjaim, akkor olyan lányt keresnék akinek szintén.

Viszont egy skizofrénnek, vagy hasonló pszichés betegséggel küzdőnek nagyon nem tanácsos egy másik pszichés beteg emberrel összejönni, mert bizonyítottan rontani fognak egymás állapotán.

Egyébként ezt a skizotípiás rendellenességet régebben hívták lassú skizofréniának is, mert lassan alakul ki nagyon…

Így pl. nekem nem nagyon vannak tévképzeteim, vagy halucniációim.

Szedek antipszichotikumot, de előtte sem voltak…

A fő tüneteim a szociális készségek teljes hiányában mutatkoznak meg.

Olyan vagyok mint egy robot és egy beszélgetésnél olyan mintha be lennék zárva a testembe…

Viszont ha valakit megismerek, akkor tudok vele teljesen normális is lenni, csak erre nem kapok esélyt.

Sajnos nagyon fél tőlem minden ismerősöm, aki tudja hogy pszichés beteg vagyok és hogy a betegségem skizofréniának egy fajtája… Azt hiszik, hogyha felidegesítenek vagy valami, akkor egyszer csak gyilkossá válok, vagy ilyesmi, pedig nagyon nem ez a helyzet.