Az emberek többsége hogy él azzal a tudattal hogy minden amit valaha ember, vagy akár ő maga alkotott, vagy tett egyszer megszűnik létezni? Hogy fogadják el ezt az értelmetlenséget?
Igen depressziós vagyok régóta de szerintem mi látjuk jól a világot.
Már ott tartok hogy meglátom hogy egy nő megcsináltatja a körmét és gyomorgorcsom lesz attól hogy ez mennyire értelmetlen mikor úgyis lenő?
De ez nem elég, még ha nagy ember is valaki és halála után maradnak utána szép képek/épületek/festmények/felfedezések egyrészt ez neki akkor mar nem számít, másrészt egyszer vége lesz az egesz bolygónak és mindennek amit ember alkotott. Hogy éltek ebben a brutálisan értelmetlen körforgásban?
Ránézek egy több milliárd dollárt erő templomra, vagy kastélyra amit évszázadokig építettek és rosszul leszek a gondolattól, hogy ennyi energia bele lett ölve mikor egyszer a bolygónk porrá válik(vagy amivé majd fog)…
Igen be vagyok kattanva már de annyira nyomasztóan értelmetlen ez az egesz, hogy nem bírom elviselni ezeket a gondolatokat.
válasza:Kérdező: a gondolati dilemmákat illetően pszichológus segítségét kérheted.
A halállal való szembesülést mindenki megtapasztalhatja.
válasza:Kérdező, teljes mértékben azonosulni tudok Veled, lásd, nem is olyan rég írtam ki hasonló kérdéseket:
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__emberi-tulajdonsagok..
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__egyeb-kerdesek__1104..
Csak nálam még a hangulatingadozás is közrejátszik, próbálom elhitetni magammal, hogy NEM depressziós vagyok, hanem realista. Semmit sem tudok...
Ha van kedved csevegni erről, írj, de nem muszáj.
válasza:Úgy, ahogy azt már mások is megírták előttem. Spleen, életuntság, csak tanultad te is az iskolában, kérdező.
A te példáddal élve a nagy emberek, akik nagy művek mögött állnak vagy álltak, senki sem állította sosem, hogy ők ne szenvedtek volna a létezés szükségességének súlyától, mégis alkottak maradandót sokan.
Nem vagy egyedül a kilátástalanságoddal, én is voltam ott, de már rég nem zavar, sőt, kifejezetten örülök annak, hogy bizonyos dolgok elmúlnak. Örülök a rossz dolgok elmúlásának, a jókat meg nem szeretném elengedni, ezért fényképezem, naplót írok, blogot, külön füzetbe jegyzetelem az élet azon pillanatait, amikor sikerül felhőtlenül boldognak lennem, mert ezek a pillanatok adnak erőt a nehezebb pillanatokban.
Én voltam több éves terápián is pszichológusnál és megtanultam boldogulni az élet nehézségeivel, megismertem saját magamat, és leegyszerűsítettem az életem, az elvárásaimat is lejjebb eresztettem, ha nem fázom és melegem sincs, az már számomra maga a tömény boldogság. :)
Terápiát, napsütést, mozgást, folyadékbevitelt mindenkinek, és máris szebb az élet! :)
válasza:14 mert a jelen nem létezik
Mire ezt leírtam máris a jövőben vagyok
Egyre inkább a hatalmába kerít ez a kérdés, főleg mikor látom hogy emberek mennyi időt és energiát pazarolnak olyan dolgokra amiknek úgyis vége lesz
De közben meg tökéletességmaniasnak neveltek, ami meg ugye arról szól hogy legyen minden másodperc tökéletes.
Ez már akkora kognitív disszonancia, hogy nem lehet így élni
Pl a napokban a derékig érő hajamat egyik pillanatról a másikra levágtam a vállamig. Hogy miért? Mert az úgyis visszanő és ezért felesleges most költenem drága parkolásra mikor annak nem lesz értelme a jövőben.
Ennyire melyen vagyok most így ezt is megtettem.
válasza:"Aki a múltban él, depressziós, aki a jövőben él, görcsös. Csak az lehet boldog, aki a jelenben él." Nem emlékszem, hogy melyik távol-keleti bölcs mondása, de nagyon igaz!
Igazad van, kérdező, hogy a jelen csak egy pillanat, ám éppen ezért is létfontosságú maximálisan élvezni azt! Hogy hogy? Hálával! Légy hálás azért, amid van, ne pedig feltételként tűzd ki a hálát, hogy majd ha lesz vmid vagy lesz vmi! Ez is távol-keleti bölcsesség! Attól még nagyon is igaz! Próbáld ki!
Igen, minden mulandó, de ahogy írtam már, ez jó is, hogy a rossz dolgok is elmúlnak szerencsére!
Hasonlóak vagyunk, nekem is van perfekcionista hajlamom, nevelésem, de rengeteg sok éve dolgozom magamon, hogy elengedjem, te is kezdd megérteni, hogy ez nem rossz, hanem jó, hogy nem kell minden rossznak örökké velünk lennie!
Ezen kívül pedig valahol ez túlzott kontroll igénye is, ami úgy, ahogy a maximalizmus is a kényszeresség része, amin terápia segít, én már voltam több évig is, ajánlom neked is szeretettel pszichológusnál, tényleg segít!
Gratulálok az új frizurádhoz! :)
Amúgy én úgy segítek magamon ilyen helyzetekben, pl. én is a hajammal is, hogy ha hosszú, rövidet szeretnék, amin könnyebb segíteni, mint amikor rövid hajjal hosszút szeretnék és épp utálom, hogy rövid, ám szerencsére gyorsan nő a hajam viszonylag, és rájöttem, hogy tök mindegy, hogy mit szeretek vagy hogy mások hogy szeretnek engem, az a fontos, hogy én szeressem magam minden helyzetben!
Ráadásul a hajtéma csak egy, az évszakokkal is mennyit morcogtam már életemben nyáron azon, hogy hogy utálom a telet, télen meg hogy azt hogy utálom, és mindkét szélsőséges évszakban előjött belőlem a bezzeg a másik, amit ki is használtam azzal, hogy összeírtam minden bezzegezésemet átváltoztatva, hogy pl. miért jobb a tél, mint a nyár és miért jobb a nyár, mint a tél, hogy az ellentétes évszakokban, amikor megint kitörne belőlem a duli-fuli, agresszív kismalac, akkor előveszem a miért jobb a... listámat, végigolvasom, és máris jobban érzem magam, komolyan!
Ezért ajánlom neked is azt, hogy szedd össze mindazt, amit utálsz az életben, írd össze őket, és örülj, hogy azok mind elmúlnak!
Amit pedig nem szeretnél, hogy elmúljon, alkoss maradandót, hogy fönnmaradjon a neved, mint mindazoknak, akikről az iskolában tanultunk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!