Az emberek többsége hogy él azzal a tudattal hogy minden amit valaha ember, vagy akár ő maga alkotott, vagy tett egyszer megszűnik létezni? Hogy fogadják el ezt az értelmetlenséget?

Kérdező: a gondolati dilemmákat illetően pszichológus segítségét kérheted.

A halállal való szembesülést mindenki megtapasztalhatja.

Kérdező, teljes mértékben azonosulni tudok Veled, lásd, nem is olyan rég írtam ki hasonló kérdéseket:

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__emberi-tulajdonsagok..

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__egyeb-kerdesek__1104..

Csak nálam még a hangulatingadozás is közrejátszik, próbálom elhitetni magammal, hogy NEM depressziós vagyok, hanem realista. Semmit sem tudok...

Ha van kedved csevegni erről, írj, de nem muszáj.

Úgy, ahogy azt már mások is megírták előttem. Spleen, életuntság, csak tanultad te is az iskolában, kérdező.

A te példáddal élve a nagy emberek, akik nagy művek mögött állnak vagy álltak, senki sem állította sosem, hogy ők ne szenvedtek volna a létezés szükségességének súlyától, mégis alkottak maradandót sokan.

Nem vagy egyedül a kilátástalanságoddal, én is voltam ott, de már rég nem zavar, sőt, kifejezetten örülök annak, hogy bizonyos dolgok elmúlnak. Örülök a rossz dolgok elmúlásának, a jókat meg nem szeretném elengedni, ezért fényképezem, naplót írok, blogot, külön füzetbe jegyzetelem az élet azon pillanatait, amikor sikerül felhőtlenül boldognak lennem, mert ezek a pillanatok adnak erőt a nehezebb pillanatokban.

Én voltam több éves terápián is pszichológusnál és megtanultam boldogulni az élet nehézségeivel, megismertem saját magamat, és leegyszerűsítettem az életem, az elvárásaimat is lejjebb eresztettem, ha nem fázom és melegem sincs, az már számomra maga a tömény boldogság. :)

Terápiát, napsütést, mozgást, folyadékbevitelt mindenkinek, és máris szebb az élet! :)