Beleestem a karaktereimbe?

Hidd el ez az egész el fog múlni ha megtalálod a párodat.

Ezt csak a magány csinálja veled.

Amúgy ne vedd rossz néven, de hasonló ez az eset ahhoz, amikor a gyerekek "képzeletbeli barátokat" találnak ki maguknak. Szóval ahogyan az, így ez is teljesen normális.

Minden embernek szüksége van egy társara, aki felé kimutathatja a szeretetét, és aki által szeretve érzi magát. Ezért nem ritka hogy a magányos, akár felnőtt emberek is bele-bele esnek ilyen esetekbe.

Amúgy ez a gyerekkortól írsz egy történetet a fejedben dologgal nagyon tudok azonosulni. 27 vagyok és 10 éves korom óta írok egy történetet a fejemben. Hasonlóan ahogy te is. Számtalan történetszál, karakter, és cselekmény, ami kell. Én ezt egy menekülés-félének találtam ki magamnak (valószínűleg) mert bele helyezkedhettem egy olyan történetbe, ahol szívesebben lennék, mint a valós világban. Az életemben sajnos nem irányíthattam a legtöbb dolog alakulását a környezetemben, ezért kitaláltam egy olyan karaktert a fejemben, aki viszont igen, sőt, eléggé ezt teszi.

Tini koromban én is hasonló jeleket produkáltam mint te, néhány női karakter kapcsán. Tehát maradjunk annyiban, hogy eléggé vágom miről beszélsz.

Annyit tudok mondani, hogy amióta találkoztam a menyasszonyommal, és boldogan élünk együtt, úgy ez az utóbbi teljesen eltűnt. Úgy ahogy van. Pedig viszonylag eléggé sokáig tartott.

A történetet viszont azóta is írom minden nap a fejemben, és talán 10-12 év múlva elkezdek írni róla egy könyvet. Legalábbis ez minden álmom.