Ez jele lehet a pszichopátiának?
Az elején nem igazán tudtam besaccolni, hogy mit érzek pontosan az illető mellett, de később rájöttem, hogy félelmet.
A hangulat többnyire rideg, ha megpróbálom kellemesebbé tenni, pl. nevetéssel lazítani a helyzeten/beszélgetésen, akkor összeszorul a torkom, mivel semmilyen válaszreakció nem jön. Csak csendben hallgat, mint aki elegánsan megvárja, ameddig én szépen befejezzem a "jópofiskodást". Gyakran kegyetlenül szigorú, nem érdeklik a kifogások ... egyáltalán, ráadásul mindent racionálisan közelít meg.
Gyakorlatilag szorongok mellette, amit hallani is a hangomon, de őt ez nem érdekli. Ilyenkor azt tapasztalom az átlagemberek mellett, hogy megkérdezik, mi a baj vagy megpróbálnak kedvesebbek lenni. Ő egyáltalán kedves és nem is érdekli. Bár időnként előfordul, hogy valamiért bocsánatot kérek, és akkor többnyire rávágja, hogy "semmi gond", de olyan megjátszott, betanult és üres.
Nagyon durva érzés, amikor mosolyogsz valakire és egy üres tekintet néz vissza.
Tudom, hogy a pszichopatákról az a tévhit él a köztudatban, hogy baltás sorozatgyilkosok, pedig ez nem így van. Én pont azt olvastam, hogy az intelligens, funkcionáló pszichopaták tökéletesen beilleszkednek a társadalomba, nincs szándékukban senkit sem bántani, ugyanolyan átlagembereknek tűnnek, akár még a szomszédaink is lehetnek, csak annyi a különbség, hogy semmit sem éreznek.
Persze az is lehet, hogy bebeszélem, de már túl régóta tart ez, és csak ma jöttem rá, hogy félek mellette.
Az illető valószínűleg egy szociopata (feltéve ha tényleg van valami betegsége). A szociopatákat nagyon könnyű megharagítani, és eléggé ellenszenvesek, de eléggé fontos, hogy nem tudnak sokáig egy helyben maradni. A pszichopaták kedvesnek tűnnek, de csak kihasználnak. A pszichopaták csak nem képesek együttérzést, empátiát kimutatni., de gyorsan képesek megtanulni, hogyan utánozhatnak bizonyos érzelmeket.
A a pszichopátia genetikai eredetű, míg a szociopátia a környezeti hatások miatt alakul ki. Ha esetleg nehéz múlttal rendelkezik az illető, akkor szociopata LEHET, de nem valószínű. Egyik sem illik rá tökéletesen,szóval egy harmadik betegség a legvalószínűbb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!