Mi az hogy a depresszióra nincs gyógymód?

Depresszióval nem igazán van tapasztalatom (bár lehet kezdődik nálam is), “csak” szorongással, de már én is kezdem azt hinni, hogy ha valakinél egyszer tényleg kialakul valami, akkor 100%-osan sosem fog rendbe jönni. (Ezt nem kijelentem, csak gondolom)

Engem is elszomorít. Nekem is vannak jobb időszakaim, amikor javulást érzek, de nem tart ez ám sokáig, nagyon maximum 2-3 hét, de sokszor még annyi sem és jön megint a sz*r kedv, sz*r hangulat, szorongás.

Régebben azt mondtam, soha nem lennék öngyilkos. Most sem lennék az, nem merném megtenni, de lennének olyan helyzetek, illetve van az a nagyon súlyos állapot (szerencsére nem saját tapasztalat, csak néha amiket olvasok, hogy mik vannak, nem csoda, hogy nem lehet úgy élni), amikor inkább azt kívánnám, bárcsak ne élnék.

Mint sok mentális beteg, én sem hangoztatom a problémáimat, konkrétan anyámon meg a pszichológuson kívül jelenleg senki nem tud róla. Nem akarom sajnáltatni magam, nem akarok másokat terhelni a problémáimmal, meg azt gondolom, aki nem él(t) át ilyet, nem fogja megérteni, átérezni. Egy depressziós, szorongó embernek hiába mondod azt, hogy “nyugi”, “ne stresszelj”, “kapd össze magad”, “legyél pozitív”, ez nem így működik. Nem vagyok szakember, de ilyenkor (gondolom) valami az agyban megváltozik, ami gátolja az embert. Ezért is tartom ezt nagyon érdekesnek, hogy tulajdonkeppen az agy mennyire meg tud betegíteni egy egészséges embert, akár fizikailag is.

Ha valakinek depressziós, szorongó ismerőse/családtagja van, az segíthet egy picit, ha mellette áll, meghallgatja, megértő és türelmes vele, segíti, megöleli stb.

Személy szerint én úgy élem meg a kb. kamaszkorom óta tartó depressziót (13 éves koromban kezdtem érezni, most lassan 31 leszek), hogy fejben megváltozik valami, egy fajta életfelfogás ez, amiből úgy tűnik nincs visszaút. Egyszer csak rájöttem valamire, amire nem kellett volna. Ez a klasszikus "Mi az élet értelme?", de egy egészséges ember úgy is mondana most sok mindent, amivel rajtam nem segít. Csernus dokinak is volt erről videója, de az ő válasza sem változtatott meg bennem semmit. Ő akkor azt állította, hogy egyetlen dolgot talált, ami értelmet adott neki. Mégpedig azt, hogy ha odakerül, hogy meg fog halni, de még észnél marad (amit mázliként említ), akkor lesz lehetősége átgondolni, hogy milyen életet élt. Hogy az élete útján meg mert -e lépni mindent, ami csak tőle tellett, vagy pedig meghunyászkodott és félt. A végén úgy zárta, hogy szerinte az élet értelme az, hogy ki milyen szájízzel hal majd meg. Nos, nekem ettől kicsit sem lett jobb. Az hogy ott a végén mit fogok érezni, az egy töredék ideje az egész életidőnek.

Én személy szerint úgy érzem, hogy a depresszióhoz egy fajta IQ is kell, hogy megéld, megértsd. Én nem azt mondom, hogy akik nem depressziósak, azok buták, sőt. De mikor jönnek ezzel a tipikus válaszokkal, hogy találj magadnak párt, csinálj gyereket, utazz, keress hobbit, bulizz, stb...Ezek az emberek szerint nekünk mindez nem fordult meg a fejünkben? A depresszió részemről pont ezt jelenti, hogy nem tudok az aktuálisat élvezni, mert mindig ott van bennem a gondolat, hogy az életnek univerzális értelme nincs és nem is volt. Csinálhatsz dolgokat, amivel ideig-óráig elterelheted a gondolataidat, de ezt nem teheted a nap 24 órájában. A másik kedvencem, hogy talál olyan sazr munkát, ami nehéz fizikai munka, és egész nap csinálom, majd annyira lefáraszt, hogy a nap végén nem lesz időm és erőm ezeken gondolkodni. Na az ilyeneknek is csak gratulálni tudok. És tudjátok mi a legszomorúbb? Ezeket az embereket irigylem, mert ők látszólag ezt sosem érezték. Ők konkrét dolgok miatt lehetnek elkeseredve, mint anyagi krízis, szerelmi bánat, háború, stb. Sorolhatnám, de ezek olyan dolgok, amiket ha megoldanak az életben, akkor a helyét átveszi a boldogság, vagy a kiegyensúlyozott közérzet. Nálam ez nincs. Nem tudom elképzelni, hogy feleségem, gyerekem legyen egyszer, hogy ha sok pénzem lenne, az értelmet adna, vagy bármi, amitől más szeme felcsillan, és motivációt érezne. És még sorolhatnám...

A depresszió bizony mentális betegségként van definiálva, én ezt értem és elfogadom, de ettől még nekem nem lesz jobb, könnyebb, ahogy másnak sem, aki ugyanezzel küzd. A legrosszabb a bűntudat egy depressziósnál, mert még ő érzi magát rosszul, hogy kapott egy csodás ajándékot a sorstól, az életre való lehetőséget, és ezt nem használja ki, csak kesereg. Na ez az, amit szintén nem értenek a többiek. Mi nem szándékosan alakítjuk ki ezt a gondolkodásmódot, egyszer csak jön, és többé nem múlik. Ez olyan, mint hogy egyszer megtanulod, hogy mennyi 1+1, utána egy életen át tudod. Ez is ugyanolyan gondolat, fejben átkattan valami, és egy fajta világnézet, tudatállapot formájában van jelen, és persze meg is értem, hogy nem gyógyítható, mert a komplett agyi struktúrát kellene átalakítani, ami jelen tudomány állása szerint nem lehetséges.

Tehát szerény véleményem szerint a depresszió egy fajta mélyebb rálátás a világra és annak működésére, ami túltesz az átlag ember által elfogadott és megélt dolgokon, mint politika, házasság, szórakozás, társasági élet, karier, és egy magasabb (vagy ha úgy tetszik sokkal mélyebb) szinten érzékeli az élet értelmét, aminek az a végeredménye, hogy nincs is.