Mihez kezdjek ezen a ponton?

Sziasztok. Egy 25 éves srác vagyok. Egész életemben szenvedtem. Mindig én voltam a kicsi mindenhol. Már általános iskolában kezdődött a kínszenvedés, amikor láttam, hogy más fiúk sokkal-sokkal vastagabbak, mint én, szélesebbek, teljesen máshogy néztek ki. Olyan sokat szorongtam emiatt, hogy még a legnagyobb nyárban sem mászkáltam rövidnadrágban. Gimiben ez a szorongás már odáig fajult, hogy csak hosszú ujjú pólóban voltam hajlandó mászkálni. Reménykedtem, hogy a pubertás beköszöntével javulni fog a helyzet, de csak rosszabb lett. A hangom nem változott meg úgy, mint más fiúknak. Borotválkozni sem kezdtem el, szó szerint semmit nem éreztem meg a pubertásból azon kívül, hogy magasabb lettem és voltak pattanásaim. Már gyerekkorom óta küszködök gyakori fejfájással, amit mind a mai napig nem sikerült kezelni hatásosan. Ez szintén tovább nehezített mindent. Már kezdtünk gyanakodni, hogy lehetséges valami hormonális probléma áll a háttérben, így vizsgálatokra mentünk. Minden normális volt. A hangom és az alkatom miatt a fiútársadalom kizárt magából, ezt gyakran explicit is éreztették velem. Ez nagyon megviselt. Érettségi után akarták a szüleim, hogy edzek, de mivel egy kis faluban laktunk, ahol semmilyen sportlehetőség nem volt, így ez elmaradt. Aztán egyetemre elkerültem városra, ahol már volt lehetőségem edzőterembe menni, de mivel féltem a sérülésektől, személyi edzőt fogadtam. Ezt csak rövid ideig tudtuk finanszírozni, aztán egyedül próbálkoztam. Annyira szégyelltem magam minden egyes alkalommal amikor mentem, hogy gyakran nem is ettem előtte jóformán semmit, emiatt alig bírtam 20 percnél tovább edzeni. Pár hónap múlva abba is hagytam. Aztán a hangom és alkatom miatt egyáltalán nem mertem lányokhoz közeledni. Végig kellett néznem, ahogy szinte az összes csoporttársam már párkapcsolatban él, sokan összeköltöztek, vannak akik már össze is házasodtak és gyerekük is van. Iszonyúan elmagányosodtam emellett. Múltkorában gondoltam egyet és felregisztráltam társkeresőre, mivel mindenki csak azt hajtotta, hogy ha nem lépek valamit, örökké egyedül maradok. Beszélgettünk is egy lánnyal, aztán találkozó is lett belőle amitől már nagyon féltem. Iszonyú szégyennel mentem el a találkozóra. Abszolút nem éreztem magam férfinak, a lány pedig totál ledöbbent, hogy egyáltalán nem ilyennek képzelt el kép alapján. Be se ültünk sehova, egy gyors minden jót után el is viharoztunk mindketten. Utána hazajöttem és csak ültem. Egy könnycsepp sem csordult ki a szememen, csak néztem magam elé és hallgattam. Aztán ráálltam a mérlegre, 2 nap alig evés után 53 kilót mutatott. 176 centi vagyok. Kérem, hogy akinek lenne kedve beszélgetni az írjon. Jó lenne, ha Pesten élnél. Olyan jó lenne valakivel ezt megbeszélni. Nem tudom, mihez kezdjek.