Ha soha senki nem fogja megérteni, milyen is vagyok igazán, akkor mit lehet tenni?

A legnagyobb gondom, hogy nem tudom definiálni, tudatosítani az összetettebb érzéseimet. Hasonlattal élve talán úgy írhatnám le, hogy egy nagy felhőként kavarog az egész és számomra csak annyi értékelhető belőle, hogy ez jó, vagy rossz. Mások érzéseivel is ez van. A szemükből, a gesztusaikból nem jövök rá, csak félreértem. Ha egyenesen kimondják az sem segít, mert akkor valamilyen formán magamban át tudom érezni, de kimutatni már nem. Pl. egy ismerősöm összetörte a lábát és nem tudtam mit mondani, de vettem neki egy párnát, hogy fel tudja polcolni. Egy másik ismerősöm nemi betegséget kapott, én pedig javasoltam neki megfelelő kenőcsöt, de valahogy nem ezt várták. Olyan, mintha fal lenne köztem és mindenki más között, pedig szeretnék kapcsolódni másokhoz. Viszont az érintést sem bírom, a tömeget sem, a váratlan dolgokat sem. Szakemberhez nem fordulhatok, mert félek, hogy elveszítem a munkám, a nehezen felépített önálló életem (pszichológus sem jó, mert külföldön élek és az idegen nyelv tovább nehezíti a helyzetem). Van erre neten módszer, amivel gördülékenyebb lehetne a kommunikáció? Vagy csak valaki, aki hasonló dolgokat él át, mesélne a tapasztalatairól?