Állandó szomorúság miért?!

Húú, de még hányszor voltam így!!

Aztán arra gondoltam, hogy kapja be mindenki! Jó ember vagyok, ha nem kellek senkinek, akkor meg sem érdemelnek! Ekkor mindig jól összekaptam magam, tornáztam, szépítkeztem, ápoltam a lelkem kellemes filmekkel, könyvekkel..

Most 32éves vagyok és mindenki velem akar lenni, én meg senkivel! :)) A lényeg, hogy jó barátságban légy önmagaddal! Mosolyogj, légy vidám, és magasról tojd le, hogy mit gondolnak rólad kislány!

Szió

Velem hasonló van(nem volt sose bnőm úgy normális). csak annyi tartja még bennem a lelket h jöhet 1 aranyos lány még. am 1 napom úgy megy el most suli időszakban h egésznap letört vagyok.. ha esik az eső könnyen elkezdek sírni. mert rossz az egész :/

Különben ha voltak már fiúk az életedben akk vhogy tudnál következtetni h vmit mégse úgykéne. Aki szemét arról már első ránézésre látni. Járj nyitott szemmel :)

18/F

22 vagyok, és ugyanez jellemző rám... Egész nyáron depressziós voltam, pánikrohamok gyötörtek, itthon gubbasztottam, semmi hasznosat nem csináltam... gondoltam jön majd az egyetem, és de jó lesz... hogyne, majd meggebedek, szar légkör és sorolhatnám.

Fiuk környékeznek, mikor összejövünk és megszeretem őket, megcsalnak, vagy kidobnak... Dönteni nem tudok élethelyzetekbe, amit teszek megbánom v meggondolom magam... egy szánalmas szarnak érzem magam. Ja, és "természetesen" egy barátom sincs- nem az én hibámból, komolyan.