Tényleg ennyi értelme van az életnek? Hogyan lehetnék okosabb? (lebontom->

Úgy érzem semmi értelme az életnek. Fiatal vagyok, közepesen egészséges, meglehet, hogy még életerős is vagyok néha... Ide megyek, oda megyek, szeretek, összetörök zenét írok, majd egyetemre megyek.

Egész életemben küzdök azért, hogy az legyek, aki nem vagyok. Hogy beleilljek egy társadalmi szerepbe... Egyszerűen nem találok semmi értelmet az életemben. Azt látom, hogy sokan hisznek a jövőben, abban, hogy jobb lesz, hogy szép lesz, hogy sikeresek vagy gazdagok, boldogok lesznek. Hisznek abban, hogy kielégülést nyerhetnek, valami nagyobb, teljesebb, igazabb boldogságaban. Van akiknek ez a boldogság Isten. Egy idő után nem érdekes a kényemlem, a kéj, a szex, a vágy. Egy idő után éhezni kezd az elme és a lélek. Nem igazán hiszek Istenben. Úgy gondolom, hogy egy definiálhatatlan dolgot nem definiálhatunk egy másik definiálhatatlan dologgal:-lásd, még a jó és a rossz fogalmát sem tudjuk definiálni. Honnan tudhatjuk hol kezdődik a bűn és hol kezdődik Isten?

Fáraszt a tudat, hogy léteznem, lélegeznem, működnöm kell de annyira azért hiszek a másvilágban, hogy ne legyek öngyilkos. Ez az egyetlen dolog, ami visszatart. Igazságtalannak érzem, hogy megszülettem, hogy mit kaptam és, mit nem, hogy nincs egyenlőség, hogy az emberek szenvednek. Egy ilyen romlott és rossz irányba haladó rendszert nem hozhatott létre egy olyan Mindenttudó valaki, aki állítólag "Az út az igazság és az élet"-nek hívja magát...

Vannak emberek, akik szeretnek, a lányoknál sikeres vagyok a külsőm miatt, de mindez annyira nem jelent semmit. Rengeteg mindent a szexualitás, az ösztönök dominálnak. Úgy érzem a Nők lassan szépségi cikkekké degradálódnak. Eltűnt a világból a Krúdy szerű ábránd és álmodozás, a személyiség,és az önálló gondolatokat is a legtöbben lehúzták a WC-n.

Az enyéim is süllyednek.

A fiúkból lányok, a lányokból fiúk a fehérekből pedig lassan feketék lesznek. Elaltatnak a mindennapok a telefonozás, az unalom, mert a harag, ami bennem van, nem kifejezhető, csak hogyha valaki meghal. Így érzem röviden.

Már nem jelent semmit egy zongoradarab, mert van sok ezer másik. A popszámok ugyanarra az akkordmenetre íródnak silányabbnál hitványabb dallamokkal. A díjnyertes sznob vonósnégyesek atonális dadogásában sem lelhető fel már semmi érték. Az oltások lassan kötelezőek lesznek. A bolygó melegszik, az infláció nő, a fizetés csökken, az emberek egyre hiúabbak és itt vagyok én kis dallamokkal a fejemben, dolgozok a gyorsétteremben és várom, mikor dobnak ki otthonról. Le vagyok égve és várom, hogy felvegyenek a Zeneakadémiára :).

Nem látok semmi értelmet az életemben.