Generalizált szorongás miért alakul ki valakinél szinte egyik napról a másikra?
Nem nem állítottak fel diagnózist, de a tünetek alapján VALÓSZÍNŰLEG ez e bajom.
Nem az volt, hogy történt volna velem egy adott negatív esemény és azután, de úgy tudom, ennek másik neve is van. Olvastam, hogy genetika is állhat a háttérben, hát lehet, hogy a mamámtól jön, mert én nagyon apukám és a mamám vonalát örököltem, de egyedül a mamám aggodalmaskodó a családban, apám a világ legnyugodtabb embere. Lehetséges, hogy csak a genetika miatt alakul ez ki?
A gyerekkorommal minden rendben volt, a szüleim normálisan neveltek, szeretetben, támogattak, anyukámmal kifejezetten jó kapcsolatom volt mindig is, sosem erőltettek rám semmit, nem kényszerítettek semmire, amit nem akartam, nem bántottak, nem rombolták le az önbizalmam, hittek bennem, nem tiltottak nagyon semmitől stb. Nincsenek nagyon negatív élményeim a gyerekkoromból.
1 éve szorongok, hol erőteljesebben, hol szinte semmi bajom nincs. Néha olyan dolgok előtt szorongok, amik tényleg nevetségesek, ha kívülálló lennék, el sem hinném vagy nem tartanám magam komplettnek. Olyan, mintha az agyam úgy fogná fel, hogy a világ egy veszélyekkel, bizonytalanságokkal teli hely, ahol minden rossz, ahol mindig történhet valami, ahol sehol nincs biztonság és nyugalom (mondjuk ez azért igaz, ha belegondolunk, csak egy átlag ember nem veszi ezt ilyen komolyan). Teljesen nyugodt és ellazult szinte soha nem vagyok, vagy ha igen, tart pár óráig. Általában mindig idegeskedek valamin, ha megszűnik, jön a másik, de van, hogy az okát sem tudom.
Amúgy nincs önbizalomhiányom, jó embernek tartom magam, de ezt a tulajdonságomat utálom. Nem vagyok súlyos eset, ahhoz képest, hogy hallom, mik vannak, egyes embereknek felüdülés lenne, ha csak olyan jellegű problémájuk lenne, mint nekem, de ez is elég rossz így, jelentősen megnehezíti a mindennapjaimat és hatással van a hangulatomra. Kezdem azt érezni, hogy ez ha már egyszer kialakult, soha nem fog megszűnni és hogy így aztán marha jó élet vár rám... Gyógyszerekre nem szívesen függnék rá, de legszívesebben meg beszednék már valamit, hogy jobb legyen. Gyógynövényes cukorkát szoktam enni meg gyógynövényes stresszoldó, nyugtató hatású teákat iszom, meg mantrázok magamba pozitív dolgokat, de hát nem hiszem, hogy hatnak.
Járok pszichológushoz, de nem tudom, elég-e, nem tudom milyennek kéne lennie, ugyanis korábban soha nem jártam, nincs ezzel tapasztalatom. A pszichológusommal nincs semmi problémám, kedves, soha semmi rosszat nem mondott/csinált, és persze jó az, hogy egy kívülállóval meg tudom beszélni a dolgokat, de nem érzek javulást. Mindig csak kérdezget, mindenféléről, ugye kérdezett a gyerekkoromról, mindennapjaimról, szüleimről, iskoláról stb., mindig kérdezi milyen volt az elmúlt hetem, hogy éreztem magam, szorongtam-e valamitől, meghallgat, néha ad 1-2 tanácsot vagy egy kis házi feladatot, hogy mibe gondoljak bele vagy min gondolkozzak el, de nem mondott semmit azzal kapcsolatosan, hogy ő mit állapított meg, mit lát, mit gondol, ilyenek. Pl. ha azt látná, hogy súlyos és inkább pszichiáterhez kéne fordulnom, akkor azt mondaná, nem? Ahogy azt is, ha gyógyszerre lenne szükségem? Meg én sem tudom teljesen úgy elmagyarázni a dolgokat, hogy átadjam, amit éreztem, ezért nem tűnhet olyan vészesnek.
Már nézegettem helyeket, ahol van terápia, kivizsgálás, de rohadt drágák. Mivel én még csak 19 éves vagyok, tanulok, nem dolgozok, anyukám fizeti és nem vagyunk szegények, nem megyünk tönkre ebben anyagilag, de rosszul érzem magam, hogy az én hülyeségeim miatt ennyi pénzt kell kiadni, ez rengeteg! (sajnos)
Pl. néztem egy helyet, ott egy első alkalom, ahol pszichiáter orvos feltérképezi a helyzetet, 25 ezer forint, további konzultációs alkalmak pszichiáterrel (ugye hetente szoktak járni az emberek) 20 ezer forint, terápia szintén, diagnosztika 25 ezer... Most a pszichológusnak alkalmanként 11 ezer forintot fizetünk. És ezt mind azért, mert az elmém meghülyült...
Sziasztok!
Én is hasonló cipőben vagyok.. szeptemberben ért egy rossz élmény, októberben még egy. Ezidő óta szorongok, hol erőteljesen, hol szinte abszolút nem. Sajnos az 1. pánikrohamom is megvolt már nem olyan régen. Én is járok terápiára, pszichiáterhez, de gyógyszert (egyelőre) nem szedek. Nem is szeretnék.
Én azt gondolom, hogy talán azt a legfontosabb tudatosítani magunkban, hogy ez nem egy állandó dolog. Igen, a szorongás ezt szeretné üzenni, de nem lesz itt örökké velünk!
Illetve ami még nekem sokat segít, az az, hogy kicsit a "barátommá teszem" a szorongást. Ha érzem, hogy feszült vagyok, akkor nem állok ellen, hanem beengedem, átélem, megélem. Van egy füzetem, abba szoktam is írni, hogy mi az amitől szorongok (jó, ha meg tudjuk fogalmazni). Aztán teszek fel magamnak kérdéseket, pl.: Veszélyes az, amitől szorongok? Mennyi az esélye, hogy bekövetkezik, stb. Ami még szintén hasznos szerintem az a hálanapló, naponta le szoktam írni (vagy akár csak fejben mondok) 3 olyan dolgot, amiért aznap hálás vagyok. Ez lehet az is, hogy ma sütött a nap :) Amit még ajánlanak az a mozgás és a meditáció. A mozgás tényleg szuper, meditálni én volt hogy nem tudtam, mert annyira szorongtam. Azt érdemes egy nyugodtabb állapotban csinálni és akkor még relaxáltabb állapotba tudunk kerülni :)
Én így próbálkozom oldani a szorongást és visszatérni ahhoz a boldog lányhoz, aki voltam!
(22 éves vagyok)
Előttünk az élet, fiatalok vagyunk, egészségesek vagyunk és többek vagyunk, mint a szorongás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!