Életvezetéshez segítséget, de honnan?

Lelki sérültként nekem sokminden nem megy egyedül. Szerintem nekem nincs szükségem arra hogy valaki segítsen feldolgozni a velem történteket, hanem inkább abban hogy túllépjek rajta, vagy hogy értelmezzem. Eddig többnyire nem értettem szót azzal, akinél segítséghez fordultam, vagy vittek. Ebbe bele tartozik pszichológus, pszichiáter, elmeorvos, közösségi pszichiátria és a gyermekjóléti.

Van aki kemény egy szóval kezdi a rendelését: "Mondja!" Ez nem ad valami határozott kiindulópontot. Nem szeretem az egyoldalú beszélgetéseket. Már volt akivel próbáltam a gondjaimról beszélni, de ha csak egy olcsó fecsegés lesz belőle, az nekem nem éri meg. Ha valaki pedig csak kussba ül mellettem, az nem ad használható támpontot azzal kapcsolatban hogy mi az amit már mondtam. Van aki olyan laposan értelmezi azt amit mondok. Inkább ahhoz vagyok hozzászokva hogy anyám ajánlgatja hogy ha nem kell ez, akkor az vagy amaz. Nekem gyakran tényleg fogalmam sincs hogy mit lehet kérni.

Másik gyakoribb embertípus aki olya mint a tejbetök. Lehet vele vigyorogni a nagy semmihez. Az aktuális hoppáréhoz kell vele alkalmazkodni. Megértem hogy mért érdemes vele kiabálni. Otthoni rossz szokásokra emlékeztet. Egyszer színészien eljátsottam anyám reakcióját, ő meg folytatta. Nem erre vágytam. Ha olyan jól eggyüttérez azzal hogy anyám egy hisztis p., akkor hova kerültem? Meg még aki emberesen megaszongya hogy mi f@5zt képzel, mint a Csernus. Azt utállom!

Nem tudom hogyan tovább. Valami helyi közösségnek örülnék a legjobban, ahol valaki törődik és odafigyel rám, vagy ilyen ember mellett önkéntes munka. Covid óta van olyan hivatal ahova alig lehet bejutni. Pocsékak a szociális készségeim.