Bizonyos felkavaró munkát igénylő szakmákat hogy lehet egészséges lelki állapottal végezni?
pl. temetkezés, halotthamvasztás, orvos (különösen sebész, patológus), Hopsice-ápoló, törvényszéki szakértő (bűncselekményeknél a maradványokat vizsgáló), börtönőr stb. Van valakinek ilyen tapasztalata? (Az e baj, ha nem saját, hanem ismerősé.) Vagy belülről nem is olyan borzalmasak, mint ahogy a laikus gondolja? Hozzá lehet szokni?
Megkérdőjelezhetetlen, hogy ezekre a szakmákra is szükség van (nem is kicsit), de azért az átlag ember bevállalná, ha meg lenne a képzettsége és a fizetés se lenne rossz?
Én semmiképpen nem tudnék olyan munkákat végezni, amiket felsoroltál, akkor sem, ha milliókat keresnék vele.
Végzős vagyok, továbbtanulás előtt állok és pont ebbe gondoltam bele az egyik nap, hogy még ha jó lennék biológiából meg a többi természettudományos tantárgyból és mondjuk meglennének a képességeim ahhoz, hogy orvosira menjek, akkor sem lehetne belőlem orvos (nem feltétlen sebész, semmilyen orvos), mert olyan gyenge idegzetű vagyok, hogy hihetetlen, márpedig orvosin az ember lát vért, van boncolás, ilyenek. Általános iskolában volt egyszer természet órán halboncolás, én abból is kivontam magam, gimiben meg egyszer megláttam a szikéket az asztalon, már ideges lettem, hogy mi lesz itt, de kiderült, hogy csak növények szárait kellett szétvágnunk.
Van egy barátnőm, aki egészségügyi szakgimnáziumba jár, most ötödéves, év végén ápolói végzettséget fog kapni, mondta, hogy bevitték őket egy kisebb műtétre. Egyébként csodálom őt is ilyen szempontból, mert nem azért ment abba a suliba, mert annyira érdekelte volna az egészségügy, hanem azért, mert átjelentkezett és ott volt hely, ennek ellenére bírja a kórházi gyakorlatokat és ápolónő lesz belőle, holott ő nem úgy indult ennek neki, hogy ő az akar lenni és ez lenne az álomhivatása. Én biztos nem bírnám.
Nem bírom a vért sem. Ha menstruálok vagy elkezd vérezni egy picit az ujjam vagy lehorzsolom a térdem, attól nem vagyok rosszul, de ha valakinek valamije erősen vérezne, szerintem elájulnék. Tudom, gáz, de bevallom őszintén, hogy ha látnék pl. az autópályán vagy az utcán egy nagy balesetet, ami felkavaró vagy sok a vér, akkor nem valószínű, hogy odamennék segíteni, mert semmire sem mennének velem, én is rosszul lennék, vihetne el engem is a mentő... Szerencsére még nem láttam ilyet.
Ismerem magam és tudom, hogy nekem nagyon gyenge az idegzetem, felkavaró képeket/videókat/cikkeket meg sem nézek. Kisebb koromban volt, hogy mentünk az autópályán, baleset miatt dugó volt és valaki le volt terítve fekete zsákkal, hát én utána napokig vagy hetekig nem aludtam és ez a kép élt a fejemben.
Minden elismerésem az összes orvosnak, mentőnek, ápolónak és egyéb hasonló munkát végző embernek, én biztosan nem lennék képes rá. Sőt, érdekel a pszichológia, amikor még nem igazán tudtam, mi akarok lenni és egyetemeket nézegettem, akkor először a pszichológia szak jutott eszembe, csak aztán belegondoltam és rájöttem, hogy engem megviselne az, ha minden nap más embereknek a problémáit kellene hallgatnom, úgy, hogy természetesen nem tudom megoldani az életüket, és azért vannak elég felkavaró, durva esetek is, ezért pszichológusként sem tudnék dolgozni.
De nem vagyunk egyformák. Valakinek ezek a dolgok meg sem kottyannak.
#10: 4 éves infó szerint kb. 6 fő/Semmelweis évfolyam.
Moldova: Bűn az életben mondta a halottkém, hogy "Nem lankaszt, nem fickósít."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!