Talán lehettem volna pszichopata is? Miért nem lettem végül az?

Nem nagyon szoktam ide kérdéseket kiírni, de valamire nagyon kíváncsi vagyok...

Mostanában egyre inkább mozgat az, hogy legyen önismeretem, szeressem és ismerjem magam.

Kegyetlenül durva gyermekkorom, és tinédzserkorom volt, amit már úgy nagyjából sikerült feldolgoznom pszichológusi segítséggel, de talán annyira mélyen vannak bennem ezek a traumák, hogy teljesen soha nem fog sikerülni.

Mostanában próbálom magam kívülről látni, belelátni az emlékekbe jobban, és eszembe jutott valami.

Azthiszem láttam, vagy egy podcastból hallottam, hogy a pszihopatáknál vagy valamilyen elmebetegségben szenvedőknél van 3-jelenség, ami megfigyelhető gyermekkorukban, ami nálam is ugyanúgy megfigyelhető volt.

Az ágybavizelés, de nem egyszer kétszer, hanem sok éven át. ( Nekem ez 10-éves koromig tartott)

A gyújtogatás, ez nálam kóros volt... Leégettem a konyhánkat, a kanapénkat, égő papírrepülőket dobáltam, tulajdonképpen okozhattam volna ezzel sokkal nagyobb bajt is, de valahogy mindig elkerültem a nagyobb veszélyt, viszont egész nap a tűzzel játszottam évekig...

Állatkínzás... Kisebb állatokat kínoztam, bogarakat, férgeket, pókokat. Leginkább tűzzel...

A kutyámat is kínoztam, eddig tagadtam, de bekell vallani, kínoztam, nem tűzzel azért, nem okoztam komoly sérüléseket neki, de bekell vallani hogy sokáig kínoztam szegény állatot.

Meg is halt, nem a kínzásomtól, de hozzásegítettem a halálhoz, folyton megszökött miattam, utált velem élni. Néha cirógattam, ölelgettem, aztán meg csak ütöttem-vertem őt, az arcába dobáltam dolgokat, befőttes gumitól nagyon félt, és én egész nap azzal fenyegettem...

Még emlékszem arra is, hogy sajnos ezért külön vettem egy csomag erősebb befőttes gumit. :( Elképesztő bűntudatom van még ma is vele kapcsolatban.

Nyilván, mindezt egy szörnyen elhanyagolt és testileg-lelileg bántalmazott, szexuálisan is bántalmazott gyerek tette.

Viszont felnőtt koromra megváltozott minden. Imádom az állatokat, félek a tűztől, nem vagyok erőszakos. Szeretetteljes vagyok, lett családom (férjem)

és bár ugyan nem dolgoztam fel az összes problémám még, de teljesen rendezett az életem.

Dolgozom, tanulok, felelősségteljes lettem.

Hogy fordultam át, hogy lettem mégis jó, és nem bűnöző vagy gyilkos, ha egyébként semmi se változott, a fordulat időpontjáig?

Tehát úgy értem, hogy mindig vertek, nem közvetlen családtag bántalmazott szexuálisan, de az is fentmaradt, ugyanúgy szegény voltam és ugyanúgy nem kaptam szeretetet, mégis egynap már nem égettem a cuccaimat (a tűz szeretete minimum 16-éves koromig fent állt) már valamiért lettek céljaim ami addig egy darab se volt... Elképesztő magányosnak éreztem magam, többször akartam öngyilkos is lenni, és egynap ezt mindezt elvágták nálam, és többet nem akartam öngyilkos lenni, és nem éreztem úgy magányosnak magam inkább reményekkel telinek. Pontosan nem tudom megmondani, mikor következett ez be, de arra tisztán emlékszem hogy ez nem egy folyamat volt, és nem egy élmény váltotta ki mint pl hogy szerelmes lettem, mert nem lettem... Mintha minden egy nap alatt történt volna, és onnantól fogva tettem is valamit magamért, nem csak folyamatosan sülyedtem a mélybe.

Egyáltalán lehetséges ez? Lehet csak az emlékeim tréfálnak meg, és inkább mégis egy folyamat volt? Volt valaki hasonló cipőben?

Mielőtt erre irányuló kérdések záporoznának, a felelősségrevonás megtörtént, ugyan sokáig kellett dolgoznom rajta az orvosommal, de végül megléptem, és elindult az ügy.

Köszönöm a válaszokat!