Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan sikerült legyőzni a...

Hogyan sikerült legyőzni a félelmeiteket?

Figyelt kérdés

Egy elit középiskolába jártam, ahova teljesen önerőből jutottam be. Az oktatás során volt egy tanár, aki a hallgatókat arra kényszerítette, hogy különórára járjanak hozzá. Mivel alapvetően egy szegény családból származom erre természetesen nem volt lehetőségem és ez akkor (2008-2012) volt 4500 Ft/45perc magyar irodalomból és természetesen legalább heti 2x2 órát kellett volna hozzá járni.

Mivel nem mentem ezekre az órákra ezért ahogy és ahol lehetett megalázott. Lehet bagatelnek tűnik most de én nagyon rosszul éltem meg ezeket a dolgokat, mondok pár példát: 10 oldalas fogalmazásokat kellett felolvasnom a 40 fős osztály előtt (csak nekem) és persze bármit írtam gúnyosan kinevetett; heti 4-5 alkalommal szóban feleltem, sorra kaptam az elégteleneket. Teljesen elszeparált az egész osztálytól; vagy a leghátsó sorba ültetett és meg sem szólalhattam vagy pedig előre, ahol pedig meg sem mozdulhattam. Közben kavart a testnevelés tanárral, aki hasonlóképpen alázott, üvöltött velem a fél iskola előtt stb.

Emiatt az érettségi után nagyon nehezen tudtam magam összeszedni és különböző okok miatt segítségre sem számíthattam senkitől. Mostanra nagyjából sikerült (legalábbis eddig úgy tűnt). A munkám miatt lehetőségem lenne visszamenni havi 1-2 alkalommal ebbe a középiskolába viszont ha csak a közelébe megyek akkor ezek az elfojtott érzelmek és emlékek egyből előtörnek és görcsbe rándul a gyomrom. Pedig tudom, hogy kellene ez, hogy szembe tudjak nézni a félelmeimmel de egyelőre nem nagyon megy. Volt már veletek hasonló? Ti hogyan látjátok ezt a helyzetet?


2021. nov. 21. 12:19
 1/3 anonim ***** válasza:
A későbbiekben nem tárgyalok az ilyen emberekkel, ha pedig véletlenül elkezdenek jópofizni, akkor pedig elküldöm őket a k*rva anyjukba.
2021. nov. 21. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

pereld be, tegyél panaszt utólag is az iskolatanácsnál.

etikátlan és büntetendő, ha a diákjait kötelezi pénzes magánórákra, ui. benne van a pedagógiai etikai kódexbe, h. pénzt nem fogadhat el szaktanár, aki amúgy hivatalosan is tanít. ill. amit most ide leírtál, nyomd ki facebook posztban is.


csomó lehetőséged van, h. tegyél vmit, és megállítsd. valszeg mostani diákjait is kötelezi ilyesmire.


nekem is volt ilyen tanárom, kémiára kellett járnom, mikor tök szegények voltunk, és fizetnem 800 ft-ot óránként, ez 1990-es években még sok pénznek számított.

2021. nov. 21. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Erre nincs jó tanács. Belül még az a védtelen fiatal vagy, valószínű aldozattipus. DE,felnőttel,megallod a helyed,dolgozol.szoval ami nm ol meg az erősít alapon simán menj vissza és közönyösen banj vele.se félelem se duh ,a nárcisztikus szemeteket az élteti ha érzi H félsz tőle. erős vagy. Én párszor elvesztem és hagytam H az érzelmeim irányítsanak de öngól.life goes on szép magyarosan.a legnagyobb büntetés nekik ha te boldog és kiegyensúlyozott vagy. Mert akkor már nincs hatalmuk feletted.
2021. nov. 21. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!