Hogy tudok javítani az önértékelésemen?Többi lent.

Hosszú lesz,viszont nagyon sokat segítene,ha valaki elolvasná a történetemet,és tudna rá írni valami bíztatót.15évesen kezdődött minden egy anorexiával,amibe 2 évig benne voltam,rengeteget fogytam,halálos állapotba kerültem.A barátaim akik voltak,lemondtak rólam,emiatt még mélyebbre estem,nagy nehezen kimásztam belőlem,mert meguntam hogy csúfoltak,és járni nem volt erő.Erről ennyit röviden.Azóta,mióta ez megtörtént teljesen megváltoztam.Megváltozott minden bennem.Állandóan megszállotja vagyok az alakomnak,de nem beteges módon.Tehát eszek,nem bánom meg ha megeszek egy csokit és társai,nem erről van szó.Heti 4x edzek,több éve,egészségesen eszek,viszont mentálisan nem vagysok rendben.Az evészavar után jött még egy trauma.Miután végre heylrerázódtam,és egy telejs iskolai évet kihagytam,elkezdtem a 9.-et,lettek barátaim,akik egy évig csúnyán átvertek.Kreáltak neten egy srácot,akibe elérték hogy beleszeressek,majd miután kiderült,hogy ők voltak,teljesen összeomlottam.Mentális beteg lettem.Szorongtam,pánikrohamjaim lettek,szociális fóbiám stb.Úgy alakult,hogy elköltözünk,és az új helyen méginkább nem találtam a helyem,4 iskolát próbáltam ki.Bátyám is mentális beteg,de neki komolyabb.Gógyszert szed,több évig kezelték,de nem lép semmerre,emiatt nem gyógyul.Na meg van,hogy nem sezdi a gyógyszert és visszakerül.Sokszor bántott engem szavakkal,meg anyát is,mostohaapám meg alkoholista,ő is rengetegszer tett olyan megjegyzést,ami bennem maradt.Az iskolában sem éreztem jól magam.Rengetegszer volt,hogy nem jött be a tanár órára,ha én meg elmentem beírtak,volt,hogy külték a papírt hogy már csak ennyi hiányzásom lehet,holott a tanárok sz.rtak rá nagy ívben és persze,természetesen én voltam az a lány,aki sosem engedelmeskedett,kimondta amit gondolt,emiatt le is néztek,mégjobban csesztettek a tanárok,pedig én mindig az igazságot mondtam.A képbe lépett egy srác,akivel majdnem 3 évig voltunk együtt.A szüleik tudom,hogy első perctől nem szerettek,mert más vagyok,nem neki való,de könyörgöm a srác 24éves..ő nár dolgozott,én pedig az életemnek abba a szakaszában tartottam,hogy érettségi stb.Jól elvoltunk,lelkileg rengeteget nyujtottunk a masiknak viszont nem volt képes kompromisszumot kötni.Tudta mi van otthon,nem szeretek haza menni,sem iskolában,tudta hogy mennyi mentális gondom van,és nem bírta.3 év után úgy döntött nem bírja és szakít,mindenféle olyan magyarázatra támaszkodva,hogy sok neki,neki is van gondja,nem egy az utunk,neki a jövőjével,a munkájára kell koncentrálni,holott rengeteget nevettünk együtt,és rengeteget próbáltam neki segíteni annak ellenére,bennem mik zajlottak.De ez a szakítás olyan váratlanul ért,hogy a sírás,ami körülbelül 1 hónapig foltartott,nagyon nehezen csitult.Elfogadtam.Megértettem,már több mint egy fél éve,de még mindig szeretem.Ő volt az egyetlen számomra.Akik itt lettek barátaim is más társaságokba keveredtek.Azóta minden ami volt,mentális betegség felerősödött.Esténként nem alszok többet 4 óránál,felriadok,délután fáradt vagyok,be van esve a szemem,van hogy véres.Azóta elkezdtem egy képzést nappali tagozaton,de egyáltalán nem tudom,ezt akarom-e csinálni,alig tanítanak valamit, de ha nem járok,akkor mit csináljak.Elkezdtem mellette dolgozni,hogy segítsek az itthoniakba,hogy legyen egy kis pénzem,de mindenhol megakarok felelni.Rengetegszer érzem azt,hogy rosszat,vagy negatívat gondolnak rólam az emberek.Állandóan a figyelemközpontjába kerülök valahogy,és nem látszik rajtam,hogy mentális beteg vagyok,mert úgy viselkedek,hogy ne tűnjön fel senkinek.Viccelődök,próbálok mindenkivel normalis lenni,őszinte,igyekszek nyitott lenni.Próbáltam ismerkedni ezidő alatt,egy srác annyira megbántott,hogy utána az is földbe tiport,azóta csak mégjobban utálom magam.Ő volt az egyetlen akivel élőbe találkoztam,azóta óckodok bárkivel is találkjozni személyesen,mert rám jön a pánikroham.Megyek,csinálom.Suli,munka,itthoni teendők,edzés.De nem bírom.Rengetegszer van,hogy ennyi alvás mellett is felpörgök,utána persze a pánikroham következik.Kaptam gyógyszert rá,nem hatott.Gondolom kapok majd másiukat,de ez sem megoldás,egyszerűen nem tudok megnyugodni,utálom magam,azt amit,és ahogy csináltam annak idején a dolgokat,mennyi mindent elrontottam.Tegnap rosszul lettem a munkahelyen,beszúrt a szívem,beszóltam,hogy ma nem megyek,mert nem tudtam kipihenni magam rendesen,errefel kihúz egész hétről,amikor tudtam volna menni,csak pihennem kell.Nem bírok nem csinálni semmit,mert előjönnek a rossz gondolatok,és bele süllyedek,de ha meg csinálok valamit,hajszolom vagy a pénzt,vagy a sikert,becsavarodok,nem bírok egy percre sem megnyugodni.Unom már,hogy ha olyat írok bárkinek,egyből izgulok mit ír rá,vagy megbánom ha bárkinek is írok,főleg olyannnak,akivel tudom hogy sosem akarnék találkozni a pánikbetegségem miatt.Nem megy.Unom.Elfáradtam.Mindenki,aki volt nekem elhagyott,vagy messze él.Nagyon nagyon unom már ezt az egész életnek nevezett sz.rt .Akárhogy próbálkozok jobb lenni napról-napra,és állok fel minden egyes bukás után,mindig ugyanott vagyok,csak mostmár egyre lentébb kerülök úgy érzem.Mindennap próbálom magam szociális kihívásokba hozni,az edzésbe temetni a bánatom,a zenébe temetni a bánatom,de úgyérzem kevés,más kell,és én csak szeretnék végre nyugodt és boldog lenni.Csak szeretnék végre egy kis szünetet.Segítsetek.