Hogyan tegyem túl magam ezen?

Az a problémám hogy sosem volt önbizalmam. Igazából komoly önértékelési gondjaim vannak. Még az oviban kezdődött az egész.. Volt egy barátnőm, ő és én mindig a kis csendesek voltunk az oviban, mi nagyon jól egyeztünk. De volt 2 lány, aki folyton bántott minket, gúnyolódtak velünk. Az ovis éveimből csak ennyire emlékszem. Aztán ugye jött az iskola. Én az egyik és az egyik közülük aki bántott egy osztályba kerültünk.. Mi 1 évvel nagyobbak voltunk mint az ovis barátnőink, így mindkettőnket elválasztott a sors és az ellenséget kellett elviseljük. Ez a lány a padtársam lett, hol jóba voltunk, hol nem. De sosem mertem visszaszólni neki, mert nagyon féltem tőle. Egész 6. vagy 7. osztályig folyton ütött engem, és én már annyira megszoktam ezt, hogy nem is érdekelt. Fájt.. Lelkileg is, testileg is,de tudtam hogy nincs mit kezdjek ezzel. Aztán abbahagyta a verekedést, de annál inkább bántott szavakkal. Nagyon lekezelően beszélt velem mindig, csicskának nevezett meg ilyenek. Én még mindig nem mertem vissza szólni. Közben még néha átjött az a másik lány is (az ovis barátnője) és ő is bántott (szavakkal) kb. Mindenkit ellenem fordítottak és én voltam a célpont. Az egész osztály röhögött rajtam, hogy milyen gyenge vagyok s hogy mennyire gáz vagyok. Annyira szarul éreztem magam mindig, annyira kicsinek és értéktelennek. + nem elég hogy oviban, suliban bántottak, még itthon is. Apám gyerekkorom óta hülyének, vérbetegnek, agybajosnak, nem normálisnak nevezett. A hátam mögött is. Sokszor elbújtam valahova hogy hallgatózzak, mert tudtam hogy anyumról és rólam beszélnek. A hátam mögött is ugyanúgy beszéltek rólam.Engem azért nem szerettek, mert mindig anyum mellé álltam, ha veszekedés volt. Apám rengeteget veszekedik anyámmal mai napig. (féltékeny, de igazából nincs amiért) és már mindketten ki vagyunk készülve idegileg emiatt. Mamám (apám anyja, persze mindig mellé áll, és mi vagyunk a rosszak)

Egyébként van 2 unokatesóm (anyum testvéreinek a gyerekei) velem egy idősek, lányok ők is. Nálunk úgy volt szokás hogy mikor mentünk mamámhoz (anyum anyjához) akkor általában mentünk mindhárman.. De mivel én távolabb laktam náluk, kevesebbett találkozhattam velük. Így amikor mindhárman ott voltunk, én voltam az, akit kihagytak mindenből, akit kinevettek (sugdolóztak is ketten rólam) ez nekem nyilván nagyon rosszul esett. És mai napig úgy van hogy ők ketten jóba vannak, de én egyikőjükkel sem igazán.

Annyira nagy szarnak éreztem magam mindig (most is) hogy mire 9. osztályos lettem, nem mertem megszólalni sem az osztályban, emiatt nem lettek barátaim és most magányos vagyok. Egyébként már 10.-es vagyok, és meg akarok halni :)

Nagyon nagyon meg szeretnék halni. Gyűlölöm magam tiszta szívemből, és mindenki más is gyűlöl engem. Nem bírom tovább, meg akarok halni végre. 16/l