Miért érzem magam újra gyermeknek a Frontintól?

Ha megpróbálom felidèzni, úgy nagyjából 17 éves lehettem, amikor a Frontin "fogságába" estem bele.

Előtte voltak álmaim, cèljaim, a rendőri hivatást választottam volna, bármennyire is furcsán hangzik ez most.

Voltak átmenetek... Lázadó kamasz, aki minden egyes dühèt amit az apjára vetített volna ki ( nem szeretném rèszletezni mi állt a háttèrben) , az alkoholba, a füvezèsbe, a Frontinba fojtotta ,amit természetesen nem legálisan írtak fel...

Amikor ezekkel éltem, úgy èreztem, az idő sokkal gyorsabban telik és hogy végre megszabadulhatok az èlettől.

Aztán az utolsó év utolsó pillanatában történt egy családi tragèdia is és a tanulmányaimat abbahagytam 19 èvesen.

Azóta úgy érzem, elvesztem.

Nem fogadok el terápiás segítsèget, nehezen tűröm/viselem el az èrintèseket, az ölelèst.

Sokszor vagyok bizonytalan, nem látok cèlt a szemem előtt csak kongó üressèget amióta a rendőri hivatást "feladtam" , hiszen ez volt az álmom.

Nagyon szívesen újrakezdenèm ezt az egészet, akár esti kèpzèsen is , egy èrettsègit, de rettegek attól, hogy amit általános iskolában megállapítottak nálam (diszkalkulia) azt hogy tornáznám fel egy èrettsègi matematikai szintre?

Ráadásul ilyen korban alapvető lenne az is, hogy e mellett dolgozzak és ne anyuci eltartott kiscsaja legyek.

A kilátástalanság miatt hiába csökkentettem le a Frontint napi 5mg-rólmg 2mgra (ami kórházi bentfekvès hiányában) szerintem elég szép eredmény, mégis érzem magamban az állandó stresszt, a bizonytalanságot.

Ha kicsit többet veszek be (havonta max egyszer már) , megjönnek az ötleteim, az èletkedvem.

Próbálok rájönni ,hogy egyáltalán hogy működhetek én legbelül,de sehogy sem sikerül.

Úgy érzem, hogy egy nagyon hosszú úton kellene elindulnom, de nincs ami motiváljon egyszerűen.

Amióta csökkentettem a gyógyszer adagját mèginkább feszültebb, kilátástalanabb , cèltalan vagyok és persze bátortalan.

Nem igazán tudom ki vagyok én, mit tehetnék...De szeretnék kitörni ebből az állapotból.