Szorongás. Lehet, hogy nem is velem van a baj? Hogyan oldjam meg?

Állandósult szorongásom van, szociális fóbiám, voltam többször depressziós. Nagyon sokat dolgoztam azon egész életemben, hogy erős maradjak, kigyógyuljak a lelki bajaimból. Olyan, mintha állandóan a lelki bajaim ellen kéne dolgoznom. Mindig azt hittem, velem van a baj, egyszerűen ilyen szerencsétlennek születtem. Körülöttem mindenkit erősnek hittem. A családomra gondolok most. De elkezdtem jobban kutakodni a dolgok után, pszichológiai témában olvasni, és kezdek rájönni, hogy a közvetlen környezetem tehet ilyenné engem. Anyám diagnosztizált skizofrén, hisztirohamokkal, állandóan a múlt sebeivel traktál. Nagyapám szerintem nárcisztikus, és Apám szerintem rejtett nárcisztikus. Most megint elöntött engem ez az egész, úgy érzem meg fogok őrülni, de ez nem csak szófordulat, tényleg úgy érzem, menten szétesek, összeomlok, ha még valakinek a hisztijét, játszmáját, nyűgjét el kell viselnem. Olyan, mintha ébren álmodnék. Nem tudom mikor kezdődött, de sokáig tartott, egészen tavaszig az, hogy szinte fizikai fájdalom nyillat belém ha valamit csak véletlenül rosszul mondtam, állandó szégyenérzet hasított belém fájdalomszerűen, rendesen fizikailag fájt, nem tudom más volt-e így. Aztán mintha kiégtem volna, ez elmúlt, nem éreztem több fájdalmat. De akkoriban volt, hogy megpróbáltam egy pszichológiai cikk hatására megerősíteni az "én határaimat" szóval lehet hogy az segített. Azok a cikkek, amiket mostanában olvastam, azt tanácsolták, kerüljem el a lehető legjobban, vagy zárjam ki az életemből a mérgező embereket. Na most ezek az emberek a közvetlen családtagjaim, állandóan megpróbálnak visszaszivárogni, és őszintén szorongással töltene el, ha egyszerűen megszakítanám velük a kapcsolatot. Mit gondolnának rólam az emberek, hogy így bánok a családommal? Ha nem lenne a párom, az egyetlen stabil szikla az életemben, szerintem már megbolondultam volna. Volt valaki ilyesmi helyzetben?