Nagyon elfáradtam, sok a súly a vállamon. Mit tehetnek? 21/L

15 eves koromban lettem anorexiás másfél évig benne voltam, halál közelbe kerültem, de osszeszedtem magam(röviden).. Elkezdtem konditerembe járni, egészségesen enni, végre csinosnak láttam magam,a magán életem is rendeződött lettek barataim. Aztán a barátaim részéről egy óriási trauma ért. Később zaklatasok áldozatául estem. Elkoltoztunk egy másik varosba. Nehezen tudtam beilleszkedni, kiujult az eves zavarom. Kövérnek, csúnyának láttam magam. Körülbelül egy évbe telt, mire újra minden rendeződött újra barátok.. Itthon voltak zűrök.Mostohq apám ivott állandóan, csesztetett, a bátyám is sokat bántott szavakkal, én intéztem az itthoni teendőket ne édesanyámat szakadjon. Elfáradtam.Depresszios lettem, nem éreztem magam biztonságban. Elkezdtem felni a férfiaktól. Szorongtam. Nagyon nagyon nehezen, de pár hónapra rá, egy fiút megismertem. Röviden, majdnem 2 evig együtt voltunk. A családja nem tudott elfogadni, nem ilyennek képzelték el, rengeteget beszéltek ki a hátam mögött a barátomnak, aki sosem védett meg, mert hiába dolgozott a szüleivel lakott, és kellett neki az anyagi támogatás. Celoriantalt volt. Én iskolába jártam, o dolgozott. Szeretett. Amikor elege lett a szuleibol ide menekült, szeretett velem lenni, de én mindeközben nagyon magamra vettem, hogy a szülei nem tudnak engem elfogadni. Előjottek megint a szorongás a im gyűlöltem magam kívül belül, beleneztem a tükörbe és rosszul voltam a látványtól. Kalóriákat néztem.Belebolonsultam.Duhkitoresi rohamaim lettek, panikrohamjaim. A párom nem igazán tudott segíteni. Nem is igazán értett. Így 2 ev utan úgy döntött szakít velem. :) céljaira akart fókuszálni. Sok voltam neki. Egyszerűen mely depresszióba estem nekem csak o volt. Az itteni barataim is rossz bandába keveredtek fuveztek. Én se nem iszok, se nem fuvezek. Én tényleg csak boldog akartam lenni. Szeretve lenni. Mert én azóta szeretem őt. 7 hónap telt el azóta. Minden sokkal erősebb.

Ugyan új iskolába járok, ott sem érzem magam jól, kívülállónak érzem magam, akit senki nem szeret. Járok konditerembe de félek a férfiaktól, járok dolgozni, mert próbálok hasznos lenni mellette, és itthon is próbálom kézben tartani a dolgokat. Elfáradtam.Gyulolom a testem, állandóan nézem magam a tükörben, ha tele ettem magam. Van amikor laposnak látom magam és akkor ennek, van amikor nagynak látom a hasam és nem ennek. Ha kimarad 1 hét edzés kétségbe esek. Semmi nem vidit fel. Egyedül vagyok. Voltam pszichiáter el, aki írt fel szorongásoldot,de annyi minden van még bennem. Nagyin elfáradtam. Mit tehetnek?