Hogy másszak ki egy ilyen mély gödörből, ha mindenki csak visszahúz?

Leírom a helyzetem, úgyérzem nem lesz rövid de igyekszem. Először a tüneteket, utána a lehetséges okokat amiért eljutottam idáig és hol kapcsolódhatnak. Egy mindenlében kanál gyerek voltam és nagyon sok minden érdekelt, van konkrét egy hobbim és célom amiért sokat tettem már, de nem eleget. Jól megértettem magam az emberekkel és a csajozás is könnyen ment. Motivált voltam és sok mindenre igent mondtam,pénzem akkor sem volt de gyerekként ez semmilyen nyomást nem tett rám. Kezdeném a sorba elromló külső tényezőkről, olvasás, edzés, sportok mellőzéséről majd a hiányzások drasztikus növekedése, rossz jegyek, a passion hobbim elhanyagolása.

Ez i think a következménye a belső deficiteknek: Feledékenység, Fáradékonyság, Depresszió, Szorongás, Magány. Útközben gazdagabb lettem egy lyme kórral ami felerősítette ezeket és testileg csak az izületeim fájnak,fáradtak de lelkileg úgyérzem szétszed.

Nem akarok történelmet írni szóval középsuli elsőtől kezdeném ahol komolyabban rászoktam lelkileg a cigire meg a zöldre. Mert az elvárások az egekbe voltak, az alapok meg sehol, itt rengeteg tanárral össze is vesztem pedig emlékszem az elején milyen motivált voltam. Másfél év után elüldöztek, mert nem ütöttem meg a szintet pedig tényleg érdekelt a szakma csak a mellékes sallangot nemtudtam megtanulni mert napi 8 óra és mindenki azt mondta hogy: az én tantárgyamra otthon 1 órát szánsz és megvagyunk. Választhattam, hogy feláldozom a magánéletem, a megmaradt agysejtjeim vagy átiratkozok. Az utóbbit választottam, ugyanazon a szakon mert hiába van egy olyan hobbim amire rászánom az életem, szakmám, érettségim nem lesz ha itt maradok. Éles váltás következett, kevesebb óra, kevesebb elvárás, gyenge oktatás, van időm a magamra és a hobbimra.

Előny hogy nem kellett annyit bent lenni, de amit bent kellett az semmittevések és szenvedések. Itt is motiváltan kezdtem, és elkezdtem mellette fejleszteni magam ha már ennyi időm felszabadult. Olvasás, edzések, séta, bicikli, pszihológia, barátok, nők. Másodikba mentem át és ez az év az előzőhöz képest paradicsom:D Jött a nyár, összejöttem azzal a nővel aki akkor nekem a mindent jelentette és tényleg úgyéreztem, sínen vagyok annak ellenére, hogy átjöttem egy olyan iskolába ahol a szakot nem tanítják meg rendesen, de fókuszálhatok magamra, a nőmre és a hobbimra. Próbált terelgetni az akkori barátnőm, hogy ne szívjak olyan sokat ami valameddig sikerült, leálltam a cigivel és a zöldel is előbbivel 1-1,5 évig utóbbival 4 hónapig de amikor szakítottunk nagyon csúnyán elkapattam magam ilyen szinten és nagyon mélyre kerültem mert sokat jelentett az a lány. Utána jött a teljes karantén és a rendszer az életemből teljesen kiveszett. Itt már épp csak azt csináltam amihez kedvem volt és ha be vagy zárva, depisen úgy hogy folyton a mobilod kell nézned mikor kezd az óra, sajna nem ez életem legtartalmasabb másfél éve. Azóta volt megint egy nyár, ami bulik és önmarcangolások közepette elröpült de most megint szeptember és az igazolatlan óráim száma már most a plafont verdesik, mert teljesen elszoktam az iskolától. Közben az életem végigkíséri a szorongás meg a depi és se én se a többi diák nem akar józanul bejárni mert szenvedés az egész. Közben félek attól, hogy a boldogsághajszolás végett egyszer kiégek és úgymaradok. És attól is, hogy egyre butábbnak érzem magam és már soha nem fog úgy fogni az agyam mint előtte. Ha van esélyem buliba menni, kipróbálom magam az ismerkedés terén mindig, de a régi magamhoz képest nagyon nehezen megy az is és az agyam kissé ködösnek érzem és nehéz előre gondolkodni mert a jövőm is az. Az utóbbi fél évben előtört néhány biszexuális hajlam is és most ezt is fel kell valahogy dolgoznom, hogy 18 évig mást hittem magamról az meg nem segít, hogy pornóból is egyre durvábbat és durvábbat nézek és úgyérzem lehetetlen betölteni azt az űrt, amihez régen csak is én kellettem, nem ezek a dolgok. Ilyen mennyiségű változásra nem voltam felkészülve és ilyen szintű hangulatingadozásokra sem, olyan érzéseket tapasztalok mint előtte soha és a szüleimmel,tanáraimmal,barátaimmal nemtudom megosztani ezeket. Legjobban attól félek, hogy a maradék eszem és kommunikációs készségem elvesztem, a hobbimba vetett potenciál megszűnik, a barátaim elpártolnak, és egyedül maradok vagy hogy bármelyik az itt felsoroltak közül rosszabbodik mert így is gyakran felmerült, hogy így nincs sok értelme élnem de ahogy történnek a dolgok egyre kevesebb a pro a kontra mellett és nemtudom hogyan húzhatnám vissza magam önerőből. Ha volt valaki hasonló szituációba kérlek szépen írja le, hogy mászott ki belőle. 19/F