Van még itt valaki, aki brutális méretű hipochondriával küzd? Ti hogy tudtok ezzel megbirkózni? Járok szakemberhez, de ezzel nem tud mit kezdeni...

Milyen szakemberhez jársz?

Nem akarok itt spekulálni, de én úgy tudom, hogy a hipochondria az valamilyen személyiségzavar vagy OCD tünete is lehet.

4-es vagyok. Nálam az egyetem hozta a pánikbetegséget és naná, hogy,, szív - tüneteim" voltak. Pont életem egyik legszebb időszakában tört rám, amikor összeköltöztünk a (mostmár) férjemmel. Mint a szélvész, főzés közben jött és azt gondoltam, szívrohamom van. Egy az egyben, ahogy akkor voltam, rohantam a sürgősségire, ahonnan továbbküldtek a kórházba, de nem vettek komolyan. A kórházban se. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy nekem valami komoly gond van a szívemmel, ezek az idióták meg b*sznak rám. Na akkor egy csomó vizsgálat magánban, 24 órás holter ekg, szív uh, labor, stb. Minden negatív. A szív uh-ra anyám kísért, az orvos nekem nem mondott semmit (konkrét előtte tört rám egy roham és még tartott), behívta anyámat, na gondoltam, tuti komoly bajom van, ezért nem nekem akarta mondani... Kijön anyám, kérdem totál beszarva, valami halálos??? Nem szólt ott semmit a folyosón. Az autóban mondta, hogy az orvos megkérdezte, drogozok-e, merthogy a drogosok szoktak ilyen tüneteket produkálni. Ha meg nem drogozok, akkor hisztizek. Azon a ponton totál kétségbe estem, hogy engem nem vesznek komolyan, stb. Aztán valahogy elkérültem a pszichológushoz és kezdtem elfogadni, hogy nem, nem fog megállni a szívem (amúgy annyiszor sose kellett elemet cserélni a vérnyomásmérőben, mint akkor, non stop a szívemhez nyúlkáltam, dobog-e, meg ehhez hasonló szépségek, szabályos halálfélelemmel feküdtem le minden éjszaka, több hónapig nem mertem egyedül maradni, mert mi van, ha megáll a szívem és nincs aki segítsen rajtam, ahh szörnyű időszak volt). Azóta a rákra vagyok ráparázva, ha kicsit fáj a fejem, rögtön arra gondolok, vannak a nyakamban fájdalmatlan mozgatható nyirokcsomók, uh, vérvétel, látta őket 3 radiológus, egy onko-sebész és általános orvos is, azt mondták normálisak és ne foglalkozzak velük, de minden nap birizgálom őket. Néha elkap miattuk az elemi halálfélelem, ami olyan igazi zsigeri. Őrült rossz. Van egy mindjárt 6 hónapos kisfiam, császárral született spinális érzéstelenítésben, hát akkor is totál kikészültem a műtőben, mikor a számig el voltam zsibbadva, zsibbadt mindenem, gépek rámkötve, és mikor elkezdett össze - vissza pittyegni a gép, rögtön azt gondoltam hogy bekrepált a szívem és összeomlik a keringésem. Aztán a trombózison agyaltam. Amikor a fiamat elkaptam, rögtön áttapogattam, észre is vetten a szegycsont alatt egy kemény csomót, babaviziten meg is kérdeztem az orvost, hogy az mi? Köpni - nyelni nem tudott, valószínűleg én kérdeztem rá a praxisa alatt először 😂 Amúgy a nővérke, aki az adataim meg az orvosi dokumentációt vette fel, megdícsért, hogy egy vizsgálati eredmény sem hiányzik és milyen komplett az egész. Gondoltam magamban ja, mert ez a hobbim. Néha nevetek azért magamon. Természetesen a 6 hetes kontrollra úgy mentem vissza, hogy labort is vittem az orvosomnak. A nővér, aki a vért vette, megkérdezte, hogy rosszul szoktam lenni? Magamban röhögtem, hogy bakker, szabadidőmben dokihoz meg vérvételre járok... XD Szóval így. Akármi jön ki rajtam, egyből a legrosszabra gondolok. És nagyon félek, hogy pszichésen ártok majd a fiamnak ezzel, mert nagyon nem akarok... De szerencsére van egy tök jófej férjem, aki kijózanít, ha nagyon el vagyok...

Köszönöm, hogy kiírtad a kérdést, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül 🙏

Sziasztok!

De jó, hogy nem vagyok egyedül ezzel a nyavajával.. Nekem is pánikbetegséggel társult, ami mára szerencsére sokat enyhült. Kisebb koromban is volt rá hajlamom, majd kb 2 éve nagyon nagy stressz ért és újra előjött "szív tünetekkel". Gyors pulzusom volt, szédültem stb és odáig fajult, hogy számoltam a pulzusom. Párom szólt mindig rám, ha észre vette, hogy ne nézegessem már. Ez a mánia hónapok után kezdett alább hagyni. Majd mikor bejött a pandémia, jött valami más. Barátnőim jártak ilyen olyan ételallergia tesztekre és szerintem nem véletlen, hogy utána hasi panaszaim lettek. Puffadás, esetenként hasmenés stb. bebeszéltem hogy komoly emésztési betegségem van. Ezzel küzdök most jelenleg, nem egyszerű. Páromnak meg szüleimnek nagyon nagy türelmük van szerintem, utólag mindig sajnálom őket hogy tuti már elegük van, de finoman helyre raknak néha, bár anyám volt hogy már keményebben.. Vérképem mindig tökéletes, nem vagyok allergiás se, de komplikál mindig az agy, hogy ezt meg azt nem lehetne belőle kimutatni, mi van ha.. Ördögi kör ez, ami néha megtörik egy kis időre, majd amint megint érzed a tünetet újra félsz. Durva, hogy az agy mikre képes és tényleg érzi a hipochonder a tünetet.

Én is gondolkozom szakember felkeresésén egyébként, párommal már beszéltünk erről.

Kérdezni szerettem volna, de végül olyan jókat írtátok, h nem is kell kérdeznem. :)

Aki a gyerekkori traumákat írta, annak hatalmas pacsi, én is pont erre gyanakodtam.

Jobbulást mindannyiunknak! ❤️