Erre mi lehet a megoldás?

22 éves leszek, van egy nagyon kényelmes munkahelyem(hozzáteszem nem szeretem), és egy 3 éve tartó kapcsolatom.

Mostanában (kb 2-3 hónapja) csak úgy rakódnak rám a kilók, reggelente alig birok felébredni, nincs kedvem semmihez, munkahelyemen is szinte alszok, föl le járkálok, nincs kedvem kimozdulni, nagyon sokszor és könnyen elsirom magam.

Sose voltam vékony lány, de 18 évesen nagyon szépen lefogytam, kemény munka volt, akkoriban ismertem meg a páromat is. Most azonban hogy hizni kezdtem félek elveszitem őt.Bár sosem voltak problémáim a pasizással, hisz a magabiztos nőt jól el tudom már játszani, viszont a valóság az hogy rögtön elsirom magam ha egy gyönyörű nőt látok. Irigylem őket, ahogy kinézek, amilyen formásak a melleik, jó az alakjuk, gyönyörú a hajuk, és még sminkre sincs szükségük.

Naponta ilyenek jönnek szembe velem a munkahelyemen is. Ráadásul mostanában a párom is egyre többször etsz megjegyzést a kűlsőmre: hogy már megint hiztam, mintha nagyobb lenne a fenekem, vagy a mulkor azzal jött elő hogy munka közben kiszaladtak az utcára mert mindenki egy bombázót bámult, és ők is kimentek megnézni a szőke csajt.

Folyamatosan az jár a fejemben hogy épp kit bámul meg, és hogy ha kapna egy ajánlatot egy olyan csajtól biztos nem gondolkozna....mert velem csak azért van mert megszokott meg stb...

Most fóbiám lenne a szép nőktől, vagy egyszerűen önértékelési problémáim lennének?

Nem tudom, de tény hogy a párom szeret, nem akar nekem rosszat, de mivel gyerekként rengeteg bántás ért a súlyom miatt, sokkal érzékenyebben érint ha másokat bámul, vagy épp megjegyzést tesz a kűlsőmre.

Ráadásul anyagilag sokszor kisegitem, a kevés pénzem is sokszor nála landol....mert a vállalkozása még nem indult be teljesen.

A szüleim szétköltöztek,bár anyu lehet még hazatér, nekem kell mindenkit vigasztalnom, ellátni a hatalmas házban a teendőket, főzni, mosni takaritani, 22 évesen 40 éves asszonynak érzem magam, aki reggel -től este 6ig dolgozik aztán várja otthon is a munka....Nem járok sehova...Fogamzásgátlót is elkezdtem szedni...Egyszerúen minden olyan kilátástalan.

Nincs kedvem emberek közé menni, nincs kedvem játszani a köszi jól vagyokot.

Annyi minden fáj, és annyiszor próbáltam már a dolgokat másképp csinálni, változtatni, de úgy érzem segitség nélkül nem megy. Nincs aki megértene, édesanyám egyelőre nem szándékozik hazajönni, a barátom szerint csak fogyókúráznom kellene( mintha olyan könnyű lenne, nem értem miert nem birok végigcsinálni semmit, azok előtt nem ilyen voltam), szóval mindenki szerint saját magamnak köszönhetem hogy itt tartok. Ami meg a háziasszonyoskodást illeti, mindenki szerint az én dolgom mert én választottam hogy nem anyuval megyek...

Segitsetek