Autistaként kérdezem: miért jó az embereknek, ha nem ismerik be a tényeket, hanem inkább áltatják magukat?

Realistának tartom magam, míg az emberek természetesen pesszimistának. Ha valami szr, arról szeretem kimondani, hogy szr.

Néhány példa, mire gondolok:

- Az emberek azt állítják, nem kell rohanniuk, van idejük. Közben reggelizni sincs idejük vagy arra se, hogy megvárják az 5 perceként járó járatot.

- Azt állítják, hogy kb 6 óra alvás elegendő, mialatt állva elalszanak az emberek a munkahelyükön és fejenként ipari mennyiségű kávét isznak.

- Manapság már a 30-40 éveseket is fiatalnak nevezik, amikor a 70-75 éves élettartam felén túl vannak és a testük is hanyatlik ebben a korban.

Azt sem értem, hogy miért akadnak ki, ha rosszat mond az ember magáról.

Az autizmus miatt (és talán más miatt is) másképp gondolkozom és én őszintén nem értem ezt... Vagy túl flegma vagyok az emberekhez képest: én tényleg flegmán, egykedvűen mondok ki bizonyos tényeket.

Továbbá úgy érzem, hogy pont az a pesszimista, akiben rossz érzést keltenek ezek a tények.