Ez már nárcizmus?

Vannak emberek és társaságok, amik egyszerűen nem érdekelnek már, nem találom érdekesnek a benne lévő embereket.

Nem szeretem az olyan embereket akiknek csak tudattalan problémaközpontú gondolataik vannak a többi felszíni gondolat, pedig csak az éhes vagyok, szomjas vagyok, munka, mindennapi dolgok körül forog. Nincs külön világlátás vagy érdeklődés vagy tudásvágy. Csak sodródnak az életben. Az ilyen emberekkel nem szeretek cseverészni, small talk-olni, mert én beszélgetni szeretnék úgy hogy mindketten adjunk a másiknak egy kiskanálnyi önismeretet... Ideákról, filozófiáról, művészetekről, irodalomról, vagy csak az életről és problémákról, motivációkról és pszichológiáról. Be kell vallanom: kicsit lenézem a felszínes embereket és kerülöm is, mert elszomorítanak.

Nem tartom felsőbbrendűnek magam, csak olyannak aki gondolkodik és vannak, ez nem tesz különlegessé, mert más ilyen emberek is vannak.Én az "észt" és az inteligenciát "istenítem".

Kisvárosban élek és szopioszexuális (hetero) vagyok. A fent felsoroltak miatt elég kevés barátom van és kissé magányos is vagyok. Legtöbbször nagyon fáj a kritika az emberektől akik közelállnak hozzám és baromi nehezen viselem de fel tudom dolgozni, valamint elég sokmindenből kimagyarázom magam, hogy az nem az én hibám. Legalábbis ezt hangoztatja a környezetem. Szerintetek ez már nárcizmus?

20/f