Miért érzem azt, hogy egyre jobban kezdenek kihalni belőlem az érzések?

Velem is ugyanez van, csak én lány vagyok.

Valószínűleg a pszichoterápia tudna segíteni ezen.

Nálam szerintem az az oka hogy szinte egész életemben magányos voltam, mindig annyira vágytam a szeretetre, de szinte sosem kaptam, sokszor bántottak az iskolában is, és hiába vágytam arra hogy legyen valaki aki szeret, sosem jött el, sok év eltelt, és ezalatt érzelmileg nagyon kiüresedtem, már nem volt bennem semmi remény hogy bármi is jobb lesz. Hosszú évek után lett párom, aki tiszta szívből szeret, és annyi szeretetet kapok tőle, de mégis van hogy nem tudok eléggé empatikus lenni, pedig nagyon szeretem őt, és ettől olyan rosszul érzem magam, bár az is igaz hogy már sokkal többször vagyok empatikus mint érzelemmentes.

Másrészt azt hogy hogyan kommunikálsz a pároddal nagyban meghatározza az is hogy milyen mintát láttál otthon, mert sokszor automatikusan úgy fogsz reagálni egy helyzetre ahogy azt korábban láttad, és ezt nem könnyű felülírni, de nem is lehetetlen.

Ami nekem segített az az hogy ha érzem hogy most nem tudom beleérezni magam az ő helyzetébe, üres vagyok, akkor arra gondolok hogy én szeretem őt, akkor is ha ezt akkor nem tudom átérezni, és nem akarom megbántani őt semmivel, és megpróbálom elképzelni hogy ha velem történne ez a helyzet, én mit szeretnék hallani hasonló helyzetben. Az is segíthet ha csak annyit mondasz hogy: sajnálom hogy ez történt veled, és átöleled, de nem mondasz addig mást, amíg nem gondoltad át hogy mit mondj, és hogyan fogalmazd meg szeretettel, bár úgy értelmeztem nálad ez nem probléma. Velem van hogy ez is előfordul hogy ridegen kommunikálok, és nem vagyok együttérző, csak elmondom hogy szerintem mi lenne a megoldás, mint egy gép, érzelmek nélkül, mintha őt hibáztatnám azért hogy nehéz helyzetbe került, pedig nekem mellette kellene állnom mindig szeretettel, akkor is ha tényleg ő hibázott.

Ami viszont a legfontosabb volt nekem, hogy ezt a páromnak is el tudtam mondani teljesen őszintén idővel, és ő megértő volt velem, és tudja hogy szeretnék ezen változtatni, ő így is elfogadja az énemnek ezt a részét, de én nem fogadom el, és már maga a felismerés és az hogy foglalkozunk ezzel és bánt minket is azt jelenti hogy nagyon is van bennünk empátia.

Remélem tudtam segíteni ezzel valamit, még én is most tervezem jobban beleásni magam ebbe,ezért kicsit önelemzés is volt amit írtam.