Próbáltál már meg öngyilkos lenni, nem sikerült, de aztán az életed jobb fordulatot vett, s örülsz, hogy akkor nem haltàl meg?

Volt, 2x kb, nagyon nehéz életem volt, betegen születtem, ami miatt ugye sok mindenben hátrányba kerültem. Sokan gúnyoltak, még a saját testvérem is volt úgy, olyan volt a családi légkör apám miatt,hogy inkább meg akartam halni 10-20 korom között. És sosem kellettem senkinek, nagyon fájt, hogy kamaszként és huszon évesen sem tudtam (azóta sem) szerelmes párt találnom, szexelni, még sosem öleltek úgy meg szerelmileg. Ezért is volt hogy nagyon magamba zuhantam+ az említett családi okok+betegségem nagyon nehéz éveim voltak. Volt amikor a faterom miatt anyám előtt akartam hasba szúrni magam...

De később megváltozott a légkör, elfogadtam a sorsom, aránylag jó az életem még így betegen, ahogy nem könnyű, de lelkileg nem vagyok roncvs már jó 15 éve, azért most jó hogy élek, remélem neked is jobbra fordul, ne add fel!

Ez sajnos nem megoldás. Nem kiút. Egy mondat jutott eszembe: az öngyilkosság nem veszi el a fájdalmat, hanem másvalakinek adja át.

Sosem voltam szuicid hajlam, de az élet egyszer nagyon csúnyán betett nekem, és elvett tőlem lassan mindent, ami valaha egy kicsit is fontos volt és emberré tett. Egy év alatt teljesen magamba fordultam és csúnya dolgokhoz nyúltam,amiktől vártam a megváltást. Egyetlen kiútként gondoltam rá. Azt gondoltam többet így nem vesz tőlem el az élet, ha én veszem el magamtól a sajátom.Nem sikerült ugyebár. Ettől amúgy mégjobban szerencsétlennek gondoltam magam, de mégis megvillant egy újabb remény... Azt gondoltam , fuss... szaladj, olyan messzire amennyire csak lehet. Spóroltam, aztán költöztem. Messzire, az ország másik felére. Idő kellett,mire a fejemből kimásztak azok a gusztustalan mérgező gondolatok, amik lelki nyomorékká tettek. Nem élveztem az életet továbbra sem, viszont már nem is akartam véget vetni neki. (Ez már igen is javuló tendencia...) Fél év kellett nagyjából, mire azon kaptam magam, hogy hé, itt jó. Itt minden más. Itt én is más vagyok. És a lényeg ez.

Vissza soha többé még csak nem is nézek, teljesen másképp látok mindent. Látom ,hogy nem csak az élet tett beteggé,hanem a környezet is amit jónak hittem.

Amit elvesztettem, azt sosem kapom vissza. Amit én vesztettem el, akik elfordultak azt már nem is bánom. Csakis azt, amit az élet vett el. Vagy inkább úgy mondom a halál..