Hogy lehet a gyàszt feldolgozni, szégyen hogy nem érzem?

Igen, én erőt vettem a barátnőm halálából (egyébként krónikus beteg volt és már eléggé szenvedett), tudtam, hogy ő is azt szeretné, ha erős maradnék. Bár nem nyafogtam, nem sírtam, de rengeteget változtatott rajtam a gyász, megkomolyodtam, érzékenyebb lettem, többet gondolkodom azóta az élet értelmén, stb.

Ebben a társadalomban sajnos már az is exkluzív, ha nőként gondolkodni merünk, mert az túl maszkulin?!

Egyébként fordítva is káros, a férfiakat pont úgy nevelik, hogy nyomják el az érzéseiket, ne sírjanak. Szerintem az érzékenység alkatfüggő nem nemfüggő.

A gyászt sokan máshogy élik át, nos én először a drogba és az alkoholba folytottam de hamar rájöttem, hogy gyerekes. Így a tanulásba fektettem minden figyelmemet. Édesanyám 3 és fél éve halt meg, édesapám két éves koromban hagyott el és a temetésen se jelent meg. Gyűlölöm.

Egy nagyon-nagyon közeli barátnőm életét vesztette, egy autóbalesetben. Másoknak segítettem feldolgozni ezt, miközben a munkába temettem mindent.

Őszintén? Soha nem tudtam normálisan gyászolni, amiért néha neheztelek magamra. Ha egyszerűen képtelen vagy rá, vagy nem bírod akkor ne erőltesd.

Nem ismerlek, nem tudom milyenek az érzelmeid, a személyiséged plusz hogy mekkora a fájdalom köröd. Szóval nem igazán tudok segíteni, vagy ilyesmi amiért elnézést kérek.