Más szerint is értelmetlen az élet és ki van égve? (többi lent)
Most 25 vagyok és úgy érzem most találtam meg önmagam és a stílusom. 25 év alatt sok csalódás ért, ezt nehezítette hogy érzékeny lélekkel születtem. Próbáltam, becsületes lenni, valami eszmény szerint élni, de folyton csalódnom kellet. Mindig is éreztem hogy valami baj van a világgal, de sokáig tartott míg megértettem. Mára teljesen kiégtem. Régebben voltak barátaim de ha valami értelmesről beszéltünk az többnyire tőlem származott. Én mindig is viszolyogtam ettől a kivagyiságtól, ők meg nem. Ezért lett barátnőjük nekem máig nem. Bár voltam szerelmes de csak megalázás lett belőle. Szerettem volna lányoknak udvarolni de mikor megneszelték hogy közeledni szeretnék feléjük menekültek. Még beszélgetni sem tudtam velük vagy mert nem akartak vagy értelmesen nem lehetett. Rá kellet jönnöm a lányok/nők 99%-a csak jól néz ki, de belül üres. És a konszon bosszantott, a 16-19 éves időszakban, hogy nem tudok senkivel szeretkezni mert addig sose jutok el. Végignéztem ahogy a sok visszafogott csaj, hogyan változott meg miután lefekütt a barátjával. Nőiesebbek szebbek lettek... Őszintén egy lányt szerettem de ő engem nem. Valami ekkor kezdet bennem tönkre menni. Sikertelen csajozás, sikertelen állásinterjúk mert "fiatal vagyok" és nincs tapasztalatom. Még gyárba se vesznek fel... 25 vagyok és kiégtem... Sokat avgyok itthon és gondolkodom de minden tervem falba ütközik. Sokáig voltam depressziós. Ekkor olyan látomásom-eszmélésem volt, hogy mennyire véges az emberi élet. Itt van ez a föld kicsiny bolygó, marakodunk rajta, közben időnk meg kevés. Értelmetlen. Az életnek nincs obijektiv értelme, csak van. Egyedül a dgás jó benne, jó egy sör meg egy naplemente, egy jó zene, vagy egy könyv de enyni. nagyon nagy dolgot nem szabad várni tőle. Az ember poszihélye vagy lelke értelmes és kereatív. mindig ostromol egy magasabb tudatállapotot de pont természetéből adódóan nem tudja megugrani a változást. Ha elmennénk más bolygókra, akkor sem lenne több értelme, esetleg felvennénk a kapcsolatot idegennek. Ők is vannak enyni lenne. Olyan ez mint mikor megdgsz egy afro vagy ázsiai nőt, megvolt és? A világ megy tovább. Ha van menyország meg végép nem értem mi értelme az életnek. Miért kell ehez ezt a hülyeséget játszani amit életnek meg történelemnek hívunk. Megértem azt aki szépnek tartja az életet mert, egy bizonyos szintig az. De egy más nézőpontból tök értelmetlen. Elmész otthonról dolgozni, majd vissza. Napi 8 vagy több órát adsz az életedből és ebben az országban épp hogy a felszinen maradsz. Az utobbi 10 évbem már bocsánat de a tanulatlan munkások jártak jól. Kiábránditó. Nem tudom, lehet, hogy máshol, más országban is eljutok ide, mert úgy hiszem az értelmes ember egy ponton ide jut el. A tőkések mindent kipréselnek az alájuk vetett munkásokból, már akik olyan mázlisták, hogy dolgozhatnak. Nem értékeljük az életet eléggé... Emellet minden rohad le: udvarlás helyett hoszsú lekenyerezés van, pártoknak már itthon, magyarországon nincsenek programjaik csak az egymás túlicitálása és elgáncsolása megy. Nagyon belefáradtam ezekbe. Persze társaságban tudok vetíteni, jól öltözök beszélgetek stb de belül a legtöbb ember fáraszt. Ezt a kérdést se fogja sok ember érteni szerintem: mert a tűzzél ki egy célt, dolgozd szét az életed és 80 évesen lesz egy házad, autód stb. A depresszióm egyébként elért egy olyan szintet, hogy az átfordult cinizmusba. Egyedül egy szép lány még valamennyire lázba tud hozni de ideig óráig. lemondtam már a nőkről, karíerről is csak egy csendes kis munkát szeretnék és kibekkelni a hátralévő időt. De bármerre nézek egyre rosszabb minden és senki nem dolgozik a megoldáson. A jó ötletek si adaptálódnak a kizsákmányóló rendszerhez.
Az meg külön vicc, hoyg ebben az országban a nőkért, munkáért élet halál harcot kel vívni és akkor talán lesz egy chet-elés meg egy kétes állásinterjú.
Nem tudom mi a jó az életben. A test elöregszik. Az adott, megszokott közeg elmúlik. Minden amit le tesz egy ember az asztalra mulandó, porlik. Csak a szex jó ebben az életben de azt sem lehet csak úgy? De miért is nem? - A civilizáció egy vékony máz, alatta az állatias ösztöneink vannak. Degy egy állat legalább nem teszi tönkre a környezetét. Még ha magamra erőltetnék is valamit pár év és harminc leszek, szerinteem értelmes-okos srác vagyok de mint mondtam még egyetlen egy barátnőm se volt, pedig probálkoztam. De egyre töbebt gondolkodom ezen, már nem is tudom akarok e barátnőt, a kamasz évek elszálltak mikor ez főként izgalmas lett volna: első csók, szex. A másik testének felfedezése. Mára már ez nincs meg benne.
Kiégtem. meguntam ezt az egészet.
"Rá kellet jönnöm a lányok/nők 99%-a csak jól néz ki, de belül üres"
Ezekszerint te az összes nővel beszéltél, hogy ezt te leszűrted?
Egyébként igen, éreztem már így én is. Aztán megismerkedtem a spiritualitás valódi mivoltjával (nem a new age love and light only bullshitre gondolok) és sok mindent megértettem. Azóta nem érzek már így.
A szellemi keresést ajánlom. Jézus azt mondja, „aki kér az kap, aki keres az talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” Vonatkozik ez a szellemi keresésre is. A világ mindig is igazságtalan volt. Ajánlom elolvasásra a Prédikátor könyvét az Ószövetségből. Kiábrándító és realista. Olyan, mintha egy erősen depressziós ember írta volna. Ám nem fest Istenről teljes képet! Mert úgy írja le, mint aki nem avatkozik be a világba, hanem mintha csupán az lenne a „funkciója”, hogy megítéli az embereket haláluk után cselekedeteik szerint. Ha kontrasztként utána elolvasod a Zsoltárok könyvét, ott megjelenik Istennek egy fontos oldala, ti. hogy Ő GONDVISELŐ Isten! Gondot visel azokról, akik a Vele való kapcsolatot keresik.
Jézus szellemisége nagyon jól megérthető a ZSK alapján.
Máté ev.
6,31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
6,32 Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
6,33 Hanem keressétek ELŐSZÖR Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
6,34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
Az élet nem egy Monopoly játék, amit a vak véletlen irányít (én is azt hittem korábban, míg meg nem értettem a kereszténységet), azok számára, akik Istenhez fordulnak.
„Az ember előtt ez a választás áll: vagy úgy fogja föl magát, mint aki szabad az egész világmindenségtől és csak Istentől függ; vagy pedig Istentől szabad, s ekkor a mindenkori körülmények rabjává válik.”
Luigi Giussani
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!