Thalassa Ház: Akik mostanában voltatok/vagytok bent: Bent fekvősről nappali kórházba mennyi idő alatt lehet kerülni? Másfél hónapra érdemes-e egyáltalán menni? Részletek lent.
Sziasztok. A nappali kórházas ellátás újra indult már vagy egy hónapja és én csak oda szerettem volna bekerülni (azaz nem a bent fekvősre). Ennek ellenére az első interjú után kijelentették, hogy csak bent felvősre vesznek fel és az első minimum két hetet bent kell eltöltenem. Erre még azt mondtam, hogy rendben, belefér, de aztán azt is mondták, hogy csak akkor lehet ebből nappali, ha az orvos egyetért a pszichológussal ebben, azaz két hét múlva sem biztos egyáltalán, hogy átmehetek nappalira.
Kérdésem: Vajon mi alapján kerülhetnek át nappalira a páciensek és mikor? Mert sem gyógyszert nem kell szednem, sem semmilyen olyan dolgom nincs, ami alapján ne lehetne nappali. Szóval egyszerűen nem értem.
Azt mondjuk mondta egyszer egy orvos nekem, hogy az intézményeknek financiális alapon jobban megéri osztályos ellátást biztosítaniuk a nappali helyett.
Az a másik kérdésem, hogy ha már táppénzen vagyok egy jó ideje és már csak max. másfél hónapnyi időre tudnék a Thalassába menni, mert vissza kell mennem dolgozni, akkor érdemes-e egyáltalán belekezdeni? Mert azt olvastam, hogy ott ilyen fél évekig vannak bent az emberek.
Azért kérek segítséget, mert először a Nyírő Gyulában voltam, majd a Tündérhegyen, de 4 hónap alatt nem haladtam egyről a kettőre, mivel az előbbiben a kezelés a covid végett véget ért mindenkinek március 31-én és konkrétan szélnek eresztettek minket egyik hétről a másikra. Utóbbival kapcsolatban rossz tapasztalataim vannak és nem ajánlanám másnak azt a helyet.
Még egy semmit nem érő kezelésbe nem szeretnék belekezdeni, ezért kérdezlek titeket. Kérlek, segítsetek infókkal. Nagyon köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!