Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogy aludjak el most, ha épp...

Hogy aludjak el most, ha épp az előbb mászott az ágyamban egy pók?

Figyelt kérdés
Nagyon ritkán volt, hogy az ágyamban találtam egy pókot és emiatt is mára már rögeszem szerűen ellenőrzöm amint az ágyba megyek, hogy sehol nem látok semmit, takaróra is többször ránézek alvás közben nehogy meglepetés szerűen érjen. De ma most az előbb szintén lecsekkoltam, sőt takarómat leráztam meg minden bár nem annyira, ágy mögé is benéztem, igaz szemüveg nélkül így alig látok de gondoltam azt mégis látnám. Épp elkezdtem telefonon nézelődni és érzem valami nagyon csikiz. Először azt hittem a takaróm vagy egy hajszál de nem láttam egy pók mászott rajtam. Úgy felkiáltottam és gyorsan leráztam magamról mindent de szerencsére láttam a pókot elbújni pár perc és újra láttam baromi gyors volt de na akkor elkaptam szerencsére. Viszont most félek ismét ágyba menni, tudom felnőtt létemre ciki de ez az örökös pókfóbia már az életem része. Igaz mára már annyira nem rettenek meg mint régen meg ha a szemem elé kerül el tudom kapni de ugyanúgy felkiáltok és mintha rohamom lenne úgy ugrok fel és rázok le mindent magamról. Az ilyen apró pókok még okék de sajnos volt itt már nagyobb is és azoktól kész vagyok régen még a szüleimet is felriasztottam éjszaka hogy gyorsan kapják el, mára azért egyedül tudom de ha elszalad akkor pánikolok. Utána meg úgy érzem mintha rajtam mászna pedig tudom hogy elkaptam meg már nincs itt de mégis. Régen nem néztem pókos filmet, nem emlékszem hogy igazán nagy pókokat láttam volna kicsiként de lehet ez alapból bennem van mint félelem. Viszont most elkéne aludnom mert ma korán kellnem kell és ez hiányzott tényleg. Falon többször látok de ágyban nagyon ritkán ezért is megyek oda kényelemmel.

2021. jún. 20. 00:20
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
Csukott szemmel!
2021. jún. 20. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 A kérdező kommentje:

1.köszi de úgy nem lehet!

más választ kérek!!

2021. jún. 20. 00:30
 3/29 anonim ***** válasza:
29%

Akkor hogy alszol, nyitott szemmel?

Ne aludj ha ennyire finnyás vagy! Előbb utóbb úgyis aludni fogsz!

2021. jún. 20. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:

En faradt vagyok, es faj a fejem. De jol értem, hogy megvan a pok? Tulvilagra segitetted...akkor most mi a gond?? Kicsi az eselye újnak. Nem megy napi 2.

Sokszor megy rad alvas kozben isy ha ez megnyugtat, en sokszor jo nagy csípésekkel eberedek

2021. jún. 20. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 anonim ***** válasza:
0%

állitólag este 2 pókot is megeszik az ember. és legalább 4 vagy 5 mászik rá.

fel fognak mászni az agyadba. erre gondoljj!

2021. jún. 20. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 A kérdező kommentje:

3.bocs már este van nézzétek el XD

azt láttam nyitott szemmel aludj hirtelen erre jött a válasz.

4.hát az a gond hogy lehet még egy lesz rajtam meg minden de igen valószínű kicsi erre az esély de ilyenkor nem tudok lenyugodni.

2021. jún. 20. 00:40
 7/29 A kérdező kommentje:
5.kösz de ezzel nagyon nem segítettél!!!-_-
2021. jún. 20. 00:41
 8/29 anonim ***** válasza:

Figy.

En a hangyaktol irtozom. Neha feljonnek agy korul, agyonnyomatom, felszivom, nem latom, oke. Pedig mar füldugón is agyalok olyankor, mert nekem belemaszott a fulembe, azóta van fobiam. Pok ilyet nem tud. Max megcsíp. Az elmulik.

2021. jún. 20. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 A kérdező kommentje:

8.na ez mégjobb.

én fülessel alszom de néha muszáj kivennem éspont emiatt a félellem miatt pók verzióban de nekem sosem történt ilyen. meg néha attól is félek hogy az orromba megy.

2021. jún. 20. 00:54
 10/29 anonim ***** válasza:

Fulesnel kenyelmesebb az ilyen szivacsszeru dugo, amit osszenyomsz, aztan felveszi fuled formajat

Szadba is belemehet.


Amirol nem tudsz, nem faj...

2021. jún. 20. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!