Ezzel a beteges hipochondriával hogyan álljak le?
Kb. 3 hónapja jelent meg nálam egyfajta beteges hipochondria, ami kihatással van minden egyes napomra. Már ott tartok, hogy edzeni sem merek, mert idióta vagyok. Szóval a történet: mindig beképzelek magamnak valami fizikális sérülést. Ha éppen sportolok, komolyan képes vagyok magamnak beképzelni azt, hogyha mondjuk edzés közben a hasamban érzek valami pattanás érzetet, akkor képes vagyok magamnak beflashelni, hogy elpattant egy ér, meg ilyen idiótaságokat, és akkor rámjön a pánikroham, és annyira beképzelem magamnak a dolgot, hogy elkezdek szédülni is. Aztán valójában tök jól vagyok, 10 percre rá már semmi bajom. Ez a beteges hipochondria csak úgy a semmiből jött elő 3 hónapja. Érdekes, hogy előtte nagyon is mertem edzeni, imádtam, mozogtam rendesen, de ma már azt is képes vagyok beképzelni, hogy magas a vérnyomásom, és ezért inkább nem edzek. És nem tudok ellenálni ezeknek az idióta gonolatoknak, mivel valami félelem van bennem. És a pánikroham még rátesz.
Hogyan lehet ezt az idegesítő hipochondriát eltűntetni a fejemből?
Pszichiáterhez vagy klinikai szakpszichológushoz kellene fordulnod.
(Nincs olyan hogy "beteges hipochondria". Maga a hipochondria egy mentális betegség.)
#4 - Hát, mióta kiírtam a kérdésemet, lényegesen enyhült a hipochondria. Leginkább azért mert már hozzászoktam, és már nem tud nagyon izgatni. Nem járok pszichológushoz, nem is tudnám magamnak megengedni. De ez nem is gond. Valamint azóta rájöttem, hogy miért alakult ki, és hogyan tudom nagyjából visszafolytani. Amikor erőteljesebben kezdtem el edzeni, sportolni, lényegében elkezdett elmúlni. Szóval ide nem jó a pszichológus. Itt egyedül a sport segít.
Az oka amiért nálam kialakulhatott a hipochondria, az az, hogy állandóan nézem a híreket napi 1-2 órán keresztül és a média azt táplálja belénk, hogy legyünk hipochonderek. Valamint facebookon is állandóan ezt a hülyeséget kell olvasnom, mert nincs már más ott sem, csak az, hogy oltasd magad, légy egészséges, meg vírus így, vírus úgy, és ha még az ember nem is hisz semmilyen koronavírusban, még akkor is tudatalatt hipochonderré tesz. Később mániákusan elkezdesz figyelni az egészségedre, és emiatt szorongsz egész végig...
Valamint ami még okozza nálam, az a rossz életkörülmények. Úgy értem, utálom azt a helyet ahol élek. Valamint teli van stresszel.
Meg túl sok szabadidőm van, és túl sok időm van az egészségemen aggódni. De jelentősen múlt a hipochondria nálam, és ha a jelenlegi helyről ahol élek elköltözök, szerintem teljesen el is fog múlni, és már csak rossz emlék marad ez az egész.
De leginkább tényleg a sportot ajánlom, mivel nekem az segített a legjobban. Amióta rendesen sportolok, már nem szorongok, már végre bírok rendesen levegőt venni. Szóval sport. Ez a lényeg ;)
Remélem te is minél hamarabb kihevered ezt a rossz dolgot. Sok szerencsét neked is! ;)
De jóóó! Örülök, hogy jobban vagy! Remélem el is tűnik ez az egész dolog a francba az életedből! Nekem sajnos a dolog alapja egy trauma amit az évek alatt anyukám leépülése és halála okozott, az hogy naponta hallgattam hol mi fáj neki stb, illetve a rossz környék, a családi ház ahol tök egyedül maradtam indokolatlan mennyiségű szabadidővel amiben nyilván magam scannelem belűlről, de a sport nem tűnik rossz ötletnek. Napi 1 órát tornázok/jógázok, de lehet beiktatok valami fárasztóbbat is. Köszi, hogy leírtad a tapasztalatod és a szitud legalább nem érzem magam annyira ufónak ezzel a dologgal.
További sok sikert a költözéshez és a teljes “kigyógyuláshoz” is! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!