Pánikbetegségnek lehet az oka a gyerekkori “elhanyagoltság”?

Olyan értelemben, hogy egész életemben azt éreztem, minden a testvérem körül forog. Az én ügyeimet is mindig vele intéztették(mintha én nem lettem volna elég megbízható hozzá?), mindig ő volt a kiskedvenc, most felnőttként is sokkal többször hívják őt a szüleim, mint engem. Most, hogy gyereke lett, pláne körülötte forog minden. Az senkit nem érdekel, hogy mivel még egy háztartásban élünk, engem zavar e, hogy az egész házban gyerekcuccok vannak, kupit hagynak, meg hogy nincs kedvem éjszakánként gyereksírást hallgatni. Nyilván én húzzak a p_csába albérletbe, ha zavar, minthogy ők igyekezzenek már különköltözni, mikor nekik van családjuk(én soha nem szülnék ide, majd csak akkor, ha már önálló életünk lesz a párommal). Ja és persze az az állandó téma, hogy melyik örökölhető ingatlanba költözzenek be, hogy velem mi lesz, senkit nem érdekel, valahogy erről soha nem esik szó, én oldjam meg az életem. Szóval lényeg a lényeg, én mindig ilyen felesleges másodiknak éreztem magamat a családban.

Na és par éve kialakult nálam pánikbetegség és hipochondria, és arra gondoltam, lehet e azért, mert az az egy olyan szituáció, mikor ténylegesen rám figyelnek? Ha valaki beteg vagy pánikrohama van, akkor ugye nyilván fontosabbá válik, mint alapból. Lehetséges, hogy tudat alatt azért alakult ki nálam, mert én is figyelemre vágytam és más módot nem találtam rá?