Mit csináljak, hogyha az életemnél is jobban szeretem a pszichológusomat?
Szorongásos depresszióban szenvedek, kényszerbeteg vagyok, gyógyszereket is szedek (antidepresszáns), és terápiára is járok.
Amióta élek, üldöznek ezek a rettenetes képek és jelenetek, amiktől nem tudok szabadulni, rák, halál, rokkant kisgyerekek, háború, szenvedés, szexuális erőszak stb témában.
Kb 1 éve kezdett a terápiában feljönni egy rakás elnyomott gyerekkori trauma. Azóta érzelmi áttételt élek át a pszichológusommal. Állandóan csak rá gondolok, imádom őt, rajongok érte, elképzelem, hogy én vagyok a 3 éves gyereke, akit megvigasztal. A családja facebookját is nézegetni szoktam (neki nincs). Rettenetes bűntudatom van emiatt. Tud mindenről, de a feloldozása sem könnyít a helyzetemen mivel kényszeres vagyok, és most úgy látom, Ő az élet értelme. Tisztában vagyok vele, hogy terápiás kapcsolaton kívül más nem lehet (romantikusan egyáltalán nem vonzódom hozzá, habár nagyon szép nő), hanem mint egy pótszülő, úgy tekintek rá.
Szánalmasnak érzem magam, és bűntudatom van, hogy 24 éves férfi létemre olyan vagyok, mint egy 3 éves kisgyerek, és úgy is érzem magam. Minden nap szenvedek ettől. Megfelelési kényszerem is van, rettegek, hogy igazából utál engem, lenéz, szánalmasnak tart; illetve a nap minden percében féltem, nehogy valami baja essen, baleset, betegség, stb. Nagyon kiszipolyozza ez az egész már a lelkem, nem tudok mit csinálni, úgy érzem végleg megőrülök.
Nem tudnám soha kicsinálni magam, mert gyáva vagyok, pedig rohadtul vágyom adda, hogy megdögöljek.
Mit csináljak? Hogy harcoljak tovább?
Előre is köszönöm
24f
válasza: válasza:Rajongás, túlzott imádat miatt új pszichológus?! Akkor egy csomó ember kéthavonta mehetne újhoz. (Ha egyáltalán eljutnának odáig, mert jó részük öngyilkos lenne, ha kirakná őket az imádott terapeutájuk.)
Kérdező, nyilván azt kell tenned, hogy vele beszélsz. Ő ismeri legjobban a helyzetedet neg téged, hogy mi segítene leginkább.
válasza:Tud mindenről, de 4 éve járok hozzá, és elég jó viszonyban vagyunk, az első 3 évben nem voltam áttételes, minden a normál volt. Azt mondta, hogy ez átmeneti állapot, és semmi beteges nincs benne, mert ez egy természetes folyamat, ún. érzelmi “áttétel”, és majd elmúlik, csak ki kell deríteni, miért vetítem rá a gyermekkori szülőképemet. Azt mondta, hogy nincsenek titkai, nem ártok neki azzal, ha nyilvános profilokat nézek a neten, rólam pedig feltételezi, hogy soha nem lépném át azt a határt, ami már zaklatás, pl soha nem követném, vagy kutakodnék privát dolgaiban. És ez így is van. Nem hívogatom soha szabadidejében, nem írogatok neki; heti egyszer, ritkán kétszer van egy 50-60 perces ülésünk, ahol valóban elég nyíltan beszélek mindenről, Ő is közvetlenül beszél, ha rákérdezek az életére, vagy róla tudok valamit. Magázódunk, és azt sem tudom elképzelni, hogy tegeződjünk. Kölcsönös tisztelet megvan.
És igen, ennek ellenére jönnek a képek gyerekkoromból, néha pedig a 3 éves önmaga, előbújik, és azt akarom, hogy Ő megvigasztaljon.
Hozzátenném elég durva éveken vagyok túl, nagyon durva szorongásos, pánikos depresszióm volt, amiben a poklok poklát jártuk meg.
Mindezeket együttvéve, nem, nem akar leadni, és én se akarok menni, mert rohadtul mélyen voltam, drogos, otthonülő, csóró semmirekellőből, egyetemista, dolgozó, spóroló, embereket szerető emberré váltam, szóval bizonyította, hogy nekem Ő megfelelő szakmai segítség.
Önmagam*
Jártam*
válasza:Megértelek, ez nem csak terápián fordulhat elő, nálam mivel nem nagyon volt kinek elmondjam a dolgaimat, ha megismerek valakit, akkor fennál az esélye, ha érdeklődik, és mesélek neki magamról, és meghallgat, mindjárt elkezdek ragaszkodni hozzá.
Ha aktuális, akkor keress barátokat, járj közösségbe, ha csak annyit, akkor szállj fel a buszra egy körre, addig is körülvesznek emberek, nem sok, de a semminél több...
Keress fel régi ismerősöket, elevenítsd fel a régi ismeretségeket, azokkal akikre pozitívan tudsz gondolni, tégy feléjük nagylelkű gesztust, hívd meg őket kertipartira..stb. Én így látom a saját helyzetemet, mikor majdnem összejött egy jelentős korkülönbséggel egy olyan ballépés, aminél felismertem elhaló dolog, nincs értelme, megszakítottam a kapcsolatot, és nem beszéltem jó fél éve vele... Nehéz, de ha felismerem, hogy csak szenvedés lenne beleugorni ilyesmibe, akkor meg tudom tenni.
Még egyet a nőkről, nyilván imponál neki, hogy így érzel iránta, szeretik a figyelmet, a feléjük irányuló vágyat, titkon még fel is szítják sokszor az emberben ezeket az érzéseket.
Remélem tudtam segíteni az átértékelésben. Üdv! 22F
válasza:"Még egyet a nőkről, nyilván imponál neki, hogy így érzel iránta, szeretik a figyelmet, a feléjük irányuló vágyat, titkon még fel is szítják sokszor az emberben ezeket az érzéseket."
Jelen esetben a pszichológus nem mint nő van jelen a kérdező életében, hanem mint orvos. Ráadásul valamit félreértesz, a kérdező nem szerelmi szálon érzi a kötődést hozzá, hanem szülői minőségben. A doktornő pedig valószínűleg szakmájából adódóan tudja, meddig hagyhatja elmenni a kérdezőt, nyilván tanulmányai során felkészítették arra, hogy ilyen helyzet is előfordulhat és mit kell ilyenkor tennie.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!