Gyermekkori traumát el kéne mondanom a szülőknek?
Ha bántalmazott az a személy lelkileg/fizikailag/ esetleg szexuálisan, akkor mondd el apukádnak. Az ilyen emberek másra is veszélyesek, ha odakerül a környezetébe egy újabb "kedvenc", akit bánthat.
Ne törődj azzal, hogy ki szereti, szándékosan ilyen az álcája, hogy eszébe se jusson senkinek, hogy miket művel, közben pedig nagyobb féreg már nem is lehetne.
4-es: persze, biztos azt éli meg traumának, hogy nem "szinpatikus" neki valaki... Ne viccelj.
Kérdező: először is nagyon sajnálom, hogy valamiféle trauma ért, főleg, hogy egy családtag (vagy családi barát?) által. Másodszor pedig, az első három válaszolóval maximálisan egyetértek. Vagy mondd el apukádnak az egészet, vagy legalább arról beszélj neki, hogy valami miatt szeretnél pszichológushoz járni, de egyelőre nem tartasz ott, hogy neki is beszélj erről. Arról a bizonyos családtagról pedig jobb, ha minél többen megtudják, hogy nem jó ember, pont azért, amit a harmadik válaszoló is írt (még akkor is, ha a részleteket egyébként nem szeretnéd mások orrára kötni, teljesen érthető módon).
Anyukád egyébként mit mond erről az egészről?
A sajat esetemet tudom megosztani veled.
Tizeneves koromban reszben a szuleim, reszben az egyik tesom miatt ert trauma. Nem bantottak, csak egy-egy tettuket eltem meg borzasztoan - volt, hogy nem tudtam ejjel aludni, az idegesseg miatt felorankent wc-re jartam, es a legnagyobb mellektermeke: teljesen elzarkoztam attol, hogy parkapcsolatom legyen. Egy szalmaszalat se teszek keresztbe ezert.
Errol csak es kizarolag a pszichologusnak beszeltem, de ahhoz is kellett kb fel ev, hogy el tudjam neki mondani, pedig az eset mar 20 eve volt. Azota is o az egyetlen, aki tud arrol, hogyan eltem meg a tortenteket.
Anya egy idoben tobbszor kerdezte, hogy miert nem akarok ismerkedni. Nem mondtam el neki, hogy miatta es a rossz minta miatt (bar azota a pszichologussal felderitettuk, hogy tobb mas oka is van). Anya eros no, es nem vagyok biztos abban, hogy megertene azt, hogy engem melyen erintett olyan dolog, amit mas fel sem vesz. Egy ideje mar nem kerdezget, szerintem elfogadta, hogy egyedul elem le az eletem. A csalad tobbi tagja pedig nem firtatja a dolgot :)
En tehat nem mondtam el, de az eset a szuleimet es tesomat erintette. Nem tudom, hogy egy rokon eseten mit tennek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!