Akiknek szocfóbiája van?

Állítólag a sokkterápia hatásos. Beleállni a helyzetekbe, nem elbujdokolni. Azt mondják hogy meg lehet szokni ha az ember folyamatosan kilépked a komfortzónájából.

Én összeszedtem minden erőm és ismerkedtem, lett egy párom, és ő az én sokkterápiám. Rávesz hogy menjünk ide-oda, és valóban könnyebb. Így is legszívesebben a föld alá süllyednék ha idegenekkel kell kommunikálni, de érzem hogy rengeteget fejlődtem. Pl már merek fizetni pénztárnál, ez nekem óriási lépés.

Szóval tapasztalatom szerint kell valaki (nem feltétlenül pár, lehet családtag vagy barát is) aki egy picit nyomást helyez az emberre és ráveszi hogy menjen és oldjon meg olyan helyzeteket amiktől retteg. Egyedül még mindig képtelen lennék ezekre, az utcára kilépni sem merek egyedül, de hátha egyszer oda is eljutok. A pici javulás is számít.

Én több olyan év után, amikor szinte el se mertem mozdulni otthonról, megtanultam totál közönyös pókerarccal mászkálni az emberek között. Minden helyzetben azt mondom, amit szokás (nem nehéz kitalálni, hogy normális emberek mit szoktak mondani boltban, ügyintézéskor stb.), így nem tűnik fel senkinek, hogy baj van velem, nem bámulnak meg stb. Így az én rossz érzésem és szorongásom is sokkal enyhébb, mert mindig az volt a legrosszabb, hogy tudtam, mások látják, hogy valami baj van velem. A mindennapi életben így elég jól tudok boldogulni.

Barátkozás, társkeresés stb. mondjuk sokkal nehezebben megy (mondhatni, egyáltalán nem megy), de legalább már nem vagyok a lakásba zárva, el tudok járni programokra, még ha egyedül is.