Depressziósok, szociális fóbiások! Hogyan kezelitek, ha a környezetetek nem ért meg, nem támogat benneteket?

Alapvetően normális családból származom stb., de ez az egy dolog katasztrofálisan működik közöttünk. Egyáltalán nem tudok velük beszélni ilyesmiről, hogy mi van velem, mit érzek, mi történt stb., semmiféle érzelmekhez köthető dolgot nem tudok velük megosztani vagy ezzel kapcsolatban tanácsot kérni. Pedig még mindig vannak dolgok, amik nehezebben mennek (pl. telefonálás), illetve úgy alapvetően szükségem lenne rá és igényelném, hogy valakivel őszintén tudjak beszélni, meghallgasson, megértsen, támogasson vagy esetleg biztasson. Próbálkoztam és azért rajtuk is láttam az akaratot, de rá kellett jönnöm, hogy ők erre nem alkalmasak. Tényleg nem értik és max. hallgatnak, nem mondanak semmit vagy lezárják valami olyasmivel, hogy "neked kell tudni, hát én ebben nem tudok segíteni, nem tudom, hát én ezt nem tudhatom" stb. A testvérem is ugyanez. Sőt ő még annyiból rosszabb, hogy általában kioktat, lecsesz, nevetségessé teszi az egész kérdéskört, felsorolja a hibáimat vagy, hogy szerinte mi a baj velem, min kellene változtatnom, miért nem lesz ez így jó és milyen hátrányom lesz az életben, de bezzeg ő és akkor tovább sorolja a példáit... Rajta legalább érzem, hogy tényleg foglalkozik a dologgal, de sokszor úgy vagyok vele, hogy inkább ne tenné és még rosszabbul érzem magam utána. Próbálom inkább eltitkolni előttük, nem beszélni róla, terelni a témát stb., de ez sem a legjobb megoldás, mert nem mindig működik, hülyén is érzem magam miatta és nekem sem könnyebb. Mással viszont egyáltalán nem tudok erről beszélni, mert nincsen más rokonom akivel közelebbi kapcsolatban lennék és barátaim sem igazán. Régen jártam pszichológushoz (amit a családom szintén nem igazán támogatott), de azért ő mégis egy szakember, tőle nem várhatok olyan fajta támogatást amit ideális esetben egy családtag, barát adhatna és úgy érzem inkább erre lenne szükségem.