Van itt olyan sorstárs aki letette a frontint egyik napról a másikra?
Pánikbeteg vagy? Kerestem neked egy topikot, gyere át oda.
29-es, nem tudom, miért hat rád így. Mindenkire másképpen hatnak a szedák, a műtőben valószínűleg Propofolt kaptál, ami kicsit eltér a Midazolamtól, Rivotriltól, Frontintól. Az is lehet, hogy az intravénás altatást kiegészítették valami mással.
Sajnos valamikor régen én is szedtem a Frontint, mert kikészültem a kórházban a rám nehezedő súly alatt. Igaz, hogy ennyire sosem szedtem sokat, illetve elvi kérdés volt, hogy melóban sem. De nem tudtam aludni, és hajnal 3-kor már kelnem kellett, ezért néha napján a Frontinhoz nyúltam. Érdekes, hogy eleinte jól aludtam tőle, aztán megváltozott a hatása nálam is. Inkább voltam éberebb, és nyugodtabb. De tudtam, hogy ez nem jó így, és hamar túl is adtam rajta. Szakmámból kifolyólag tudtam mi vár rám az időnkénti Frontin "bekapkodások" után.
Higyjétek el nekem, saját tapasztalat ,és a kórházban látottak után hallgassatok rám ,és tegyetek meg mindent a Frontin ellen amit lehet.
34
Köszönöm! (29 voltam)
Szerencsére én már lejöttem a xanaxról, nekem volt nyáron pszichózisom és akkor a többi nyugtató, antipszicho, stb. mellett le tudtak venni róla. Örülök neki.
Szerintem a kérdező is le akar jönni róla, csak fél az elvonástól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!