Milyen együtt élni egy Borderline személyiségzavaros emberrel?

34 Igen, ez rettentően nehéz, főleg hogy túlreagalok, túlgondolok mindent, és az elhanyagolt gyerekkorom miatt már attól is görcsbe rándul a gyomrom ha a párom más lánnyal beszél. Furcsa, amikor az angol tanárával beszél (egy 52 eves nőről beszélünk) és nevetnek, akkor előtör kicsit a szorongás bennem. De ez szerencsére csak egy visszamaradt reakció amit teljesen helyen tudok kezelni és nem társul mellé negativ gondolat vagy tudatossag, egyszerűen csak egy érzés amit gyorsan el is hessegetek, de azért érdekes ezt észrevennem magamon. Nagyon nehéz az indulataimat kezelni, de csak akkor, ha azt erzem hogy a párom elzarkozik előlem érzelmileg, amit amúgy meg is értek egy olyan kapcsolatban ahol a bordi folyamatosan terrorizálja a másikat. Ha nyitott vagy a bordi felé, és beszélgettek, akkor sokkal könnyebb. (Ez megint csak azok esetében van így akik tisztában vannak a betegséggel és gyógyulni akarnak).

Rettentő nehéz ezt támogató baratok/parkapcsolatok nélkül végigcsinálni. Mikor közlik veled, hogy a a saját szüleid miatt van egy komoly betegséged, amiből lehet ki sem gyógyulsz soha, és befolyásolja az egész életed, a kapcsolataid, az borzalmasan traumatizalo érzés (legalábbis nekem az volt). Konkrétan a saját magadba vetett hited inog meg. Nehéz nap mint nap úgy élni, hogy azt érzed, nem vagy önmagad. Én egy kedves, életvidám, erkölcsös, érdeklődő ember vagyok. Imádom meglepni a párom, reggelit készíteni neki, támogatni a karrierjében, szeretném a gyermekem úgy felnevelni, hogy mindene meglegyen, minden szeretetet és törődést meg kapjon. Nagyon szeretnék szeretni, de nincs rá egy normális mintám. Szeretnék családot alapítani, kiegyensúlyozott párkapcsolatban lenni. De nem elég az élet problémáival szembenéznem, mert itt van a legnagyobb ellenség, saját magam és az deformált személyiségem.