Akit gyermekként rendszeresen bántalmaztak a szülei, abból lehet lelkileg egészséges felnőtt?

Rám azt mondják hogy mindig mindenben csak a rosszat látom.

Meg hogy soha nem nevetek.

Mondjuk párkapcsolatom v családom nincs és nem is szeretnék.

Az összes próbálkozót udvariasan én küldtem el.

Ha bántalmazás időtartama érdekel az úgy 15 év volt. Szülök + osztálytársak. Senki sem segített. Senkit sem érdekel.

Csak tényként közöltem nem önsajnálat.

Engem anyám elrabolt apámtól, majd hetekre egyedül hagyott egy lakásban, ő meg kinyírta magát. 8 voltam. Apám új felesége útált, vert és alázott minket, ahol csak tudott. Öcsém bűnöző lett. Nekem van 4 diplomám, csodás férjem, 4 gyerekem.

Én inkább elfolytós típus vagyok, és bár volt egy rövidebb időszak, amikor pánikbeteg voltam, mikor minden kapcsolatot megszakítottam mindenkivel, de helyrehoztam magam. Lelkileg abszolút stabil vagyok, optimista, túl nyugodt talán, nem nagyon van, amin felhúzom magam. Viszont Crohn beteg vagyok, nyilván emiatt.

Nekem boldog életem van, nem foglalkozok azzal, ami a múlt, főleg hogy azon én nem tudtam volna segíteni. De mióta felnőtt vagyok, nagyon tudatosan mindent megtettem, hogy a jég hátán is megéljek, és normális emberek vegyenek körül. Aki ismer, de nem tudja ezeket biztos azt gondolja, hogy nekem könnyű életem volt, azért jó most is.

Azt tudom, hogy lenne ezzel feladatom feldolgozás terén, de úgy vagyok vele, hog, majd ha már 50 körül leszek, a gyerekeim felnőnek, akkor ráérek ezzel foglalkozni, amíg most nem okoz problémát a magánéletemben, családi életemben, nekem jó így. Az egyetlen, amivel muszáj volt foglalkoznom, az egy irracionális félelem, hogy meghalok, amíg kicsik a gyerekeim, de már azon is túl vagyok. :)